Gyermekvédelem

2024.09.06. 14:44

A gyermekvédelemben dolgozók többsége elfogadta az alkalmassági vizsgálat szükségességét

A gyermekvédelemben dolgozók 95 százaléka elfogadta, hogy aláveti magát a kifogástalanéletvitel- és a pszichológiai vizsgálatnak – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjúban.

MW

Fülöp Aattilla államtitkár

Forrás: MW

Fotó: Havran Zoltán

Fülöp Attila közölte, hogy 

12 257 gyermekvédelemben dolgozó emberből csupán 170-en tagadták meg annak az adatlapnak az aláírását, amellyel az ellenőrzésnek eleget tudtak volna tenni. Ez a dolgozók mindössze 1,4 százalékát jelenti 

– tette hozzá. 

Elmondta, hogy a törvény hatályba lépése óta további 426 fő távozott a gyermekvédelemből, de esetükben a távozás okát nem lehet tudni. Az államtitkár kiemelte, hogy 

az alkalmassági vizsgálatot a szülők nélkül maradt, gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek védelmében vezették be.

 Csak olyan emberekre bízhatjuk a gyerekeket és a gyermekotthonok vezetését, akikről tudjuk, hogy nem azért akarnak kiszolgáltatott gyermekek közelében dolgozni, hogy kihasználják őket – mondta. 

Pedofilokat, erőszakos embereket a gyerekek közelébe se lehet engedni

– hangsúlyozta. 

Fülöp Attila értékelése szerint a gyermekvédelemben dolgozók elsöprő többsége partner abban, hogy „megbízható és tiszta emberek szolgáljanak a gyermekvédelemben”. 

Nem igaz, hogy elmenekültek az emberek és nem hajlandók a gyermekvédelemben dolgozni – szögezte le a sajtóhírekre reagálva. Hozzátette, hogy az állami fenntartású intézményekbe a törvény hatályba lépése óta csaknem kétszáz új dolgozó jelentkezett. 

A vizsgálatokról szólva azt mondta, hogy a sajtóban a legtöbb csúsztatás az életvitelvizsgálattal kapcsolatban jelent meg. Magyarországon ilyen vizsgálat nemcsak a gyermekvédelemben dolgozók számára kötelező, hanem számos más munkakörben is 

– közölte. 

Hozzátette, hogy a gyermekvédelemben korábban is voltak szigorú szabályok, például csak speciális erkölcsi bizonyítvánnyal lehetett belépni a rendszerbe. 

Értékelése szerint az új gyermekvédelmi törvény bevezetése „huszáros lépés volt”, amelynek célja a rend és a biztonság megteremtése. 

Soha nem tudjuk teljesen kizárni, hogy előforduljon egy bántalmazás, de az állam felelőssége az, hogy minimálisra csökkentse annak a kockázatát, hogy az megtörténhessen – jelentette ki. 

Kitért arra is, hogy 

a gyermekvédelmi rendszer kiemelt célja, hogy az ott felnövekvő gyermekek piacképes végzettséget szerezzenek. 

Véleménye szerint ebben fontos lépés, hogy Budapesten a Facultas Humán Gimnáziumban elindult a kiemelt közszolgálati osztály, amelyben kizárólag olyan, gyermekvédelemben élő gyermekek tanulnak, akik négy év múlva a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen akarnak továbbtanulni. Hozzátette: az Apponyi Franciska-program pedig abban nyújt segítséget a gyermekeknek, hogy megtalálják a számukra megfelelő munkahelyet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában