Mobiltelefon

2024.08.28. 12:14

Azonnali hatállyal felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

A tárca döntése mögött az áll, hogy az intézmény vezetése úgy döntött, nem hajtják végre az iskolai mobilhasználat korlátozásáról szóló rendelkezést.

MW

Illusztráció/Diákok mobiltelefonnal a tanórán6

Forrás: Shutterstock

Fotó: LightField Studios

A Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját – jelentette be a tárca. Közölték:

egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.

Az 1881-ben alapított Madách Imre Gimnázium 1892-ben id. Bobula János tervei alapján neoreneszánsz stílusban épült épülete a főváros VII. kerületében
Fotó: Róka László / Forrás: MTVA Bizományosi

A budapesti Madách Imre Gimnázium azzal került a napokban a hírekbe, hogy nevelőtestülete augusztus 19-én az okoseszközök használatának iskolai korlátozásáról megjelent rendelet kapcsán az intézmény honlapján azt írta a szülőknek és a diákoknak: 

szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el. Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás.

Egy új új jogszabály értelmében Magyarországon korlátozás lép életbe az iskolai telefonhasználatot illetően szeptember 1-jétől.

Az új törvény egységes szabályozást hoz létre az iskolák területére be nem vihető és bevihető, azonban használatukban korlátozott tárgyakra vonatkozóan.

A szabályok betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek jogosultságuk lesz arra, hogy a tanuló csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálhassák.

Egy új felmérés szerint a magyarok elsöprő többsége támogatja az iskolai mobilhasználat korlátozását:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában