Tranzit Fesztivál

2024.08.23. 12:09

A békeköltségvetés terve a fiókban van – jelentette ki Rogán Antal a Tranziton (videó)

2025 második felére új lendületet tudnak adni a gazdaságnak – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Tranzit Fesztiválon tartott előadásában.

MW

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter előadást tart A magyar gazdaság esélyei a veszélyek korában címmel a tihanyi Tranzit fesztiválon 2024. augusztus 23-án.

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

„A stabil alapok közül a legerősebb, a munka alapú gazdaság, amit 2010-ben meghirdettünk programként” – fogalmazott Rogán Antal a Tranziton tartott előadásában, melyben a magyar gazdaság esélyeit járta körbe a veszélyek korában. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elmondta, hogy a munka alapú gazdaság nem működik, ha az országban az emberek többsége nem dolgozik, ahogy az 2010-ben volt. Jelezte, hogy akkor van a magyar gazdaságban probléma, ha csökken a foglalkoztatottság, amit a válságok ellenére sikerült megőrizni – írja az előadást összegző cikkében a Magyar Nemzet.

2010-ben az EU átlag felett volt, most viszont a legalacsonyabb hazánk munkanélküliségi mutatója. Ez jelenti a legjobb esélyt a jövőre nézve 

– tette hozzá a miniszter.

Szót ejtett arról is, hogy csökkentik a munkát terhelő adókat, hogy növekedjen a foglalkoztatottság. Továbbá jelentősen csökkentették a személyi jövedelemadót is, amivel minél több pénzt tud megtartani az, aki többet dolgozik. Rogán Antal elmondta, hogy gyakran éri a kormányt az a kritika, hogy az adópolitika a gazdagoknak kedvez, azonban ez nem igaz, mivel a gazdaságpolitika a legnagyobb segítséget az alacsony jövedelműeknek adta, így javult a jövedelmi pozíciója a legkevesebbet keresőknek.

Nem tudott olyan erősen növekedni a reáljövedelem, mint 2020 előtt, de így is megőrizte az értékét az elmúlt években

– jegyezte meg. 

A miniszter ismertette, hogy hazánk a garantált bérminimum tekintetében az EU középmezőnyében van, a következő két év célja pedig, hogy közeledjen egymáshoz a minimálbér és a garantált bérminimum.

A családtámogatások kapcsán elmondta: a cél, hogy aki gyereket nevel, az ne szegényedjen el, sőt anyagilag is járjon jobban azoknál, akik ezt nem teszik. Jelezte, hogy a családtámogatásokra fordított öszeg három és félszeresére növekedett 2010 óta.

A gyerekek után járó adókedvezmény megőrzése és növelése az egyik legfontosabb feladat

– rögzítette Rogán Antal a jövőre utalva. 

Jelezte, hogy kétszeresére akarják növelni a kedvezmények mértékét minden kategóriában. A születésszámok kapcsán ismertette, hogy az uniós számokhoz képest a magyar értékek sokkal kedvezőbbek. Szerinte lesz esély arra, hogy visszatérjenek ahhoz a kedvező trendhez, ami 2020 előtt volt.

Továbbra is működik a rezsicsökkentés 

Az energiakiadásokról szólva elmondta, hogy a magyar fogyasztók fizetik a legalacsonyabb árat a villamosenergiáért és földgázért.

Az elmúlt években megjelenő veszélyekről szólva elmondta, hogy hazánk sikeresen átvészelte a koronavírus járványt, míg az orosz-ukrán háború okozta háborús inflációt letörte a kormány.

A nagy sikert az jelentené, ha eljutnánk oda, hogy béke lenne. Nem csak azért beszélünk erről, mert erkölcsileg jó, hanem jó a gazdaságnak is

– fogalmazott a miniszter, jelezve, hogy a békeköltségvetés terve a fiókban van. 

Mint mondta, ennek tartalmaznia kell a családi adókedvezmények megduplázását, a megemelt otthonteremtési támogatásokat, a kisvállalkozások támogatását, a minimálbér megemelését a garantált bérminimum szintjére, továbbá a kormány vizsgálja a szakmunkás hitel bevezetését, ami a Diákhitellel azonos feltételekkel lenne elérhető.

Szuverén gazdaságpolitika nélkül nincsen stabilitás

– húzta alá Rogán Antal.

Ismertette, hogy az EU elvárása, hogy a rezsicsökkentés eltörlése, a társasági adó és az ingatlanadó növelése, a kétkulcsos adórendszer bevezetése, a 13. havi nyugdíj megszüntetése és a nyugdíjkorhatár emelése. 

Aki Brüsszelben jófiú, attól ezt várják el

– hívta fel a figyelmet a tárcavezető, aki szerint az összes válsághelyzet kezelhető, de ha elveszítjük a szuverenitást, akkor azzal az iránytűt veszítjük el.

ROGÁN Antal
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elõadást tart a tihanyi Tranzit fesztiválon 
Fotó: Katona Tibor / Forrás:  MTI

A balodal megfutamodott a közéleti vitáktól 

Rogán Antal szót ejtett arról is, hogy alkalmazkodni kell a digitális gazdasághoz, ezért elindították a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP). Mint mondta, azt várják, hogy az év végére 400 ezer digitális állampolgár lesz hazánkban. Hozzátette: Magyarországon elsőként lesz meg az összes olyan digitális igazolvány, ami az egész EU-ban használható lesz.

A magyar gazdaság idén is növekedni fog, még az Európai Bizottság szerint is a legjobbak között vannak hazánk növekedései kilátásai, miközben háború van

– ismertette a miniszter, aki szerint 2025 második felére új lendületet tudnak adni a gazdaságnak.

Rogán Antal előadását itt tudja visszanézni:


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában