Budapesti embervadászat

2024.07.17. 18:48

Több tízmilliós óvadék ellenére sem szabadul Ilaria Salis bűntársa

Az elmúlt hetekben a német hatóságok által Magyarországnak kiadott szélsőbaloldali aktivista letartóztatásban marad.

MW

Ilaria Salis támogatói egy korábbi megmozdulásukon, ahol a szélsőbaloldali támadó szabadon engedéséért tüntettek Olaszországban

Forrás: AFP

Fotó: Piero Cruciatti

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését, és elutasította a gyanúsított védőjének óvadék megállapítására és bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló indítványát, egyúttal mellőzte az óvadék letétele esetére vonatkozó rendelkezéseket is – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a bíróság a budapesti antifasiszta támadássorozat legújabb gyanúsítottjával összefüggésben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság ugyanis korábban azt a döntést hozta, hogy a szélsőbaloldali embervadász harmincmillió forint óvadék fejében bűnügyi felügyeletbe kerülhet. A törvényszék végzésével ugyanakkor eldőlt, hogy a gyanúsított letartóztatásban marad.

A magyar hatóságoknak kiadott 23 éves német állampolgárt európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján Berlinben fogták el tavaly decemberben, egy razzia során. A bűnözőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztály nyomozói 2024. június 28-án az osztrák–magyar határon vették át.

A tavalyi antifasiszta támadásokként elhíresült bűncselekmények kapcsán a budapesti rendőrök három embert azonnal elfogtak, további 14 elkövető ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, közülük eddig hármat fogtak el külföldön – egyikük kiadatása történt most meg.

A bíróság a mai napon, nem végleges végzéssel harminc napra letartóztatta a német férfit azzal a kikötéssel, hogy harmincmillió forint óvadék fejében bűnügyi felügyeletbe kerülhet

közölte a lap megkeresésére a Fővárosi Főügyészség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában