Pannónia Tehetségprogram

2024.07.01. 14:52

Teljes ösztöndíjjal a világ TOP 100 egyetemén tanulhatnak a legtehetségesebb diákok

A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten, írja az MTI.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Varga-Bajusz Veronika az ösztöndíjprogram részleteinek ismertetése előtt közölte, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium új struktúrában folytatja tevékenységét. Ennek egyik eleme, hogy a felsőoktatás, a szak- illetve felnőttképzés és a fiatalokért való felelőségvállalás mostantól egy államtitkársághoz tartozik, mert – mint fogalmazott – „a fiatalok sikere a nemzet sikere”.

A politikus hozzátette, az „új államtitkárság” keretén belül meghirdetett ösztöndíjprogram, azaz a Pannónia Programcsalád egy harmadik, új pillérrel bővül.

Az idén elindított Pannónia Program két eleme már működik. Ennek keretében kétoldalú kapcsolataik révén az egyetemek részképzésre küldhetik diákjaikat, oktatóikat, kutatóikat a világ bármely vezető egyetemére.

A második pillér lényege, hogy az egyetemek a tehetséges diákjaiknak olyan „értékajánlatot” tehetnek, hogy fél vagy egy évig a világ TOP 250 egyetemén tanulhatnak.

Az új, harmadik pillér szerint tovább haladva már a TOP 100 egyetemeket célozzák meg. Ahogy Varga-Bajusz Veronika fogalmazott:

a kimagasló tehetségű magyar diákokat segítik álmaik elérésében, arra ösztönözve őket, hogy ezt követően a tudásukat itthon, a hazájuk javára hasznosítsák.

Az ösztöndíjprogram keretében a teljes képzést támogatják, beleértve a tandíjat, a megélhetési költségeket, szállást, utazást – húzta alá az államtitkár, aki azt is közölte, hogy a pályázat keretösszege 400 millió forint és a program lebonyolítója a Tempus Közalapítvány. A pályázati felhívást hétfőn meghirdetik és az online benyújtás lehetősége szerdán nyílik meg a palyazat.tpf.hu pályázatkezelő felületen.

Arra is kitért a politikus, hogy

a 17. évüket betöltött, de legfeljebb 24 éves fiatalok jelentkezhetnek, akik elsősorban Magyarországon, illetve a szomszédos országokban középiskolai tanulók, vagy Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményeiben, illetve a szomszédos országok magyar nyelvű képzést folytató felsőfokú intézményeiben aktív, vagy passzív jogviszonnyal rendelkeznek.

A pályázók közül a legjobb harmincat hívják személyes meghallgatásra, közülük kerülnek majd ki az ösztöndíjasok, legalább tizenkettő, de legfeljebb húsz hallgató – közölte Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában