Együttműködés

2024.07.08. 19:39

Komoly várakozás van a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a magyar uniós elnökség kapcsán

Komoly várakozás van a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a magyar uniós elnökség kapcsán – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Ajmán Szafadi jordániai külügyminisztert 2023. június 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

„Erről győződhettem meg ma, amikor Ajmán Szafadi jordán külügyminiszter-kollégával és Badr Abdelatty egyiptomi kollégával beszéltem telefonon, akik mindketten gratuláltak az uniós elnökség átvételéhez és sok sikert kívántak” – fogalmazott bejegyzésében a tárcavezető.

Szijjártó Péter hozzátette: mi nagyra becsüljük Egyiptomot és Jordániát azért, ahogyan hozzájárulnak a térségeik stabilitásához és féken tartják az illegális migrációt, amivel hozzájárulnak Európa biztonságához. Mivel mindkét ország komoly terhet visel az illegális migráció elleni küzdelemben, ezért megérdemlik az Európai Unió támogatását és ezt az álláspontot fogjuk képviselni a jövő héten is, amikor ülésezik az EU-Jordánia Társulási Tanács. Egyúttal pedig szorgalmazzuk, hogy Egyiptom minél előbb kapja meg a fejlesztési támogatás következő összegét az Európai Uniótól.

Mindkét országból több száz hallgató tanul Magyarországon és a gazdasági együttműködésünk is folyamatosan fejlődik. Magyarország az uniós elnöksége során erősíteni fogja az együttműködést a közel-keleti és az észak-afrikai térség országaival. Ebben pedig számíthatunk mind a jordán, mind azt egyiptomi barátaink támogatására – zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában