Blokkolás

2024.07.23. 18:38

Így reagált a magyar kormány a kőolajtranzit ukrajnai korlátozására

Magyarország Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Uniónál a társulási megállapodás megsértése miatt eljárás indítását Ukrajnával szemben – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.

MW

A Lukoil orosz multinacionális energiaipari vállalat központja

Forrás: Hans Lucas via AFP

Fotó: Valeria Mongelli

Az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd eurós fegyverszállítási ellentételezés kifizetését Ukrajnának mindaddig blokkolni fogja Magyarország, amíg Kijev nem teszi újra lehetővé a Lukoil zavartalan kőolajszállítását Ukrajnán keresztül Magyarországra – többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV Híradónak adott exkluzív interjújában.

Nyílt, őszinte magyar–szlovák összefogás jött létre, hiszen Magyarország Szlovákiával közösen kezdeményezte az Európai Uniónál a társulási megállapodás megsértése miatt eljárás indítását Ukrajnával szemben – erről beszélt az ATV Híradónak adott interjújában Szijjártó Péter.

Annak kapcsán, hogy a Lukoil nem szállíthat Ukrajnán keresztül olajat, Szijjártó Péter kifejtette: az Európai Unió és Ukrajna társulási megállapodása kimondja, hogy Ukrajna nem szakíthatja meg sem teljes egészében, sem részben az energiahordozók tranzitját Ukrajnán keresztül európai uniós tagállamok irányába. Most az a helyzet, hogy két európai uniós tagország, Magyarország és Szlovákia energiaellátását is veszélybe sodorják az ukránok, mert itthon a kőolajimport 33, a szlovákoknál körülbelül 45 százaléka származik a Lukoiltól, Oroszországból Ukrajnán keresztül.

Azt gondolom, hogy az Európai Bizottság most nehéz helyzetben van, mert egy saját maga által korábban Ukrajnával megkötött megállapodást szeg meg Ukrajna betű szerint. Nagyon nehéz lesz Brüsszelben eltagadni, hogy itt mi is a valóság, ráadásul rövid határidők állnak a bizottság rendelkezésére.
Szóval – tette hozzá a miniszter – itt most világossá kell tenni, hogy az Európai Bizottság képes-e egyáltalán arra, hogy európai országok érdekeit képviselje, főleg egy ilyen kritikus ügyben.

Én azt is világossá tettem, hogy mindaddig, amíg ezt a kérdést Ukrajna nem oldja fel, addig az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd eurós fegyverszállítási ellentételezés kifizetését felejtse is el mindenki, mert hogy nézne az ki, hogy mi 6,5 milliárd euró kifizetéséhez hozzájárulunk, miközben Ukrajna az energiaellátásunk biztonságát veszélyezteti.

Mint fogalmazott, természetesen a Mollal dolgoznak azon, milyen jogi technikai megoldások szükségesek ahhoz, hogy hosszú távon is biztosítsák az ország energiaellátását, ha az ukránok nem lépnek. – Ez azonban egy kristálytiszta helyzet, az Európai Bizottságnak igenis rá kell szorítania Ukrajnát arra, hogy tegye ismételten lehetővé a Lukoil olajszállításait Ukrajnán keresztül – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Orosz kormányfőhelyettes: folytatódik az olajszállítás Magyarországra és Szlovákiába

Oroszország jelenleg is szállít olajat Magyarországra és Szlovákiába - jelentette ki újságíróknak Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes kedden Moszkvában.

Novak a Barátság kőolajvezeték Ukrajnán keresztül vezető déli ágán át történő olajszállítások Kijev általi leállításával kapcsolatban nyilatkozott.

Jelenleg folynak szállítások. Azon dolgozunk, hogy ezek folytatódjanak. És hogy azok a partnereink, akik a Barátság útján kapták az olajat, továbbra is megkapják - mondta a helyettes kormányfő.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország érdekelt az energiahordozók szállításában.

"Különösen azért, mert Magyarország, Szlovákia, Csehország sosem utasította vissza ezeket a mennyiségeket. Szállítani fogunk " - tette hozzá.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy az energiahordozók Ukrajnán keresztül történő tranzitja már régóta manipuláció eszközévé vált Kijev számára, amelynek ezirányú lépéseit a Nyugat bátorította.

"Ez a tendencia egyre erősödött. Ez sajnos a kijevi rezsim Washington által ösztönzött politikája volt, amely mára már igazi, nemzetközi méretű terrorizmussá nőtte ki magát" - fogalmazott Zaharova.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában