Együttműködés

2024.06.28. 14:21

Azerbajdzsán megbecsült partnere Magyarországnak

Azerbajdzsán megbecsült partnerünk védelmi és katonai, valamint védelmi ipari területen és ezt a továbbiakban is fejleszteni fogjuk – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott Azerbajdzsán védelmi miniszterével, Zakir Hasanov vezérezredessel pénteken Budapesten.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b3) és Zakir Hasanov azeri védelmi miniszter (j2) tárgyal Honvédelmi Minisztériumban

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Azerbajdzsán 2023-ban stratégiai partnerségi szintre emelte együttműködését, a két ország kapcsolata ennek megfelelően rendkívül szerteágazó, érinti a gyógyszer- és élelmiszeripart, valamint a mezőgazdaságot is. Kiemelte:

az együttműködés egyik legfontosabb területe az energiaügyi együttműködés, mivel Azerbajdzsán Európa egyik legfontosabb partnere az energiabiztonság kérdésében.

Hozzátette: Azerbajdzsán komoly katonai erővel, védelmi képességgel rendelkező ország, Magyarország megbecsült partnere a védelmi és katonai, valamint védelmi ipari területen, ezt pedig a jövőben tovább fejlesztik.

Kiemelt cél az Európai Unió és a keleti partnerei közötti együttműködés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a napokban megkezdődő magyar uniós elnökség erre újabb lehetőséget kínál. Emlékeztetett arra, hogy a magyar uniós elnökség célja, hogy újra naggyá tegyék Európát, ennek részeként pedig kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Unió és a keleti partnerei, különösen Azerbajdzsán közötti együttműködésre.

Hozzátette: 

a magyar elnökség célja emellett az EU védelmi képességének és védelmi iparának erősítése. Ennek kapcsán felidézte, hogy Magyarország 2016 óta fokozott ütemű, nagyarányú haderőfejlesztést hajt végre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy tárgyaltak az orosz–ukrán háborúról is, és Azerbajdzsán – Magyarországhoz hasonlóan – az azonnali béke és a háború deeszkalációja mellett kötelezte el magát.

A Dél-Kaukázus régiójáról szólva azt mondta, Magyarország erős kétoldalú együttműködésre törekszik a térség minden országával. Mint mondta, a térség békéjében meghatározó Baku és Jereván viszonya, amiben Magyarország konstruktív kiegyensúlyozottságra törekszik.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; HASANOV, Zakir
Zakir Hasanov azeri védelmi miniszter (b) és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás:  MTI

A miniszter szólt arról, hogy Zakir Hasanov védelmi miniszterrel átvették a katonai együttműködés lehetőségeit és a védelemipar kérdéseit. Arra kérte a védelmi minisztert, támogassa, hogy Bakuban emlékhely őrizhesse az első- és második világháborúban Azerbajdzsán területén meghalt magyar katonák emlékét.

Zakir Hasanov vezérezredes, azeri védelmi miniszter kiemelte: 

a két ország közötti együttműködés őszinte és gyümölcsöző, és most is konstruktív megbeszélést folytatott Szalay-Bobrovniczky Kristóffal a katonai és gazdasági kapcsolatokról.

Szólt arról is, hogy Azerbajdzsán a közelmúltban felszabadította a 30 éve az örmények által megszállt területeit és megköszönte Magyarországnak, hogy részt vesz a terület aknamentesítésében.

A vezérezredes kiemelte a két ország közötti együttműködést a katonai képzés és oktatás területén, és méltatta a katonai-műszaki együttműködést és tapasztalatcserét is. Reményét fejezte ki, hogy a kapcsolatokat tovább tudják mélyíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában