Rendet kell vágni Brüsszelben – Ünnepi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel

– Miniszterelnök úr, ön azzal a határozott állásponttal ment a brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, hogy nem engedi, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Ukrajna csatlakozásáról. Végül azonban engedte. Miért?

– Miután egy nyolcórás vitában nem sikerült meggyőznöm az unió többi tagállamát, hogy ez rossz döntés, végül az maradt a kérdés, hogy a huszonhatok rám, illetve Magyarországra tudják-e kényszeríteni az akaratukat. Erre egyetlen választ adhattunk, hogy nem veszünk részt a döntésben. Lehet, hogy többen vannak, és a mi álláspontunkat nem tudják elfogadni, mi viszont az övéket nem tudjuk. Így kitartottam a magyar álláspont mellett, ebben a rossz döntésben Magyarország nem vett részt, a mi lelkiismeretünket ez nem terheli. Tudjuk, hogy a döntés sok bajjal jár majd, ám mostantól jogalapunk van arra, hogy ezeket a bajokat elhárítsuk, ha elérnek Magyarországig.

– Ha engem huszonhat ember nyolc órán át győzködne egy témában, egy ponton felmerülne bennem, hogy én tévedek. Önben nem merült fel?

– De igen. Jogász végzettségű vagyok, a szakkollégiumok világából jövök, ahol mást sem csináltunk öt éven keresztül, mint folyamatosan vizsgálat tárgyává tettük a saját álláspontunkat. A magyar politikában most megvan a képesség, hogy a saját pozícióját is folyamatosan értékelje. Ezt tettem nyolc órán keresztül, igen, gondolkoztam, hogy vajon nem én megyek-e szembe a forgalommal. Határozottan meg kellett állapítanom, hogy ők. Minden egyes érv, amit Magyarország képviselt és kifejtett, megállja a helyét. Nem új helyzet ez, pontosan így történt a migrációval is. Mindenki láthatja, hova jutottak ők, és hova mi.

– Az Ukrajnával folytatandó csatlakozási tárgyalásokról szóló döntés inkább elvi döntés, a folyamat később számtalan alkalommal megállítható. Erre készül?

– A tárgyalások megkezdését nem tekintem elméleti kérdésnek, hiszen még meg sem kezdődtek a tárgyalások, de két területen már súlyos gazdasági bajokkal kellett szembenéznünk. Gondunk van az ukrán gabonával, ami komoly veszteséget okoz a magyar gazdáknak, és már meg kell állítani Magyarország, Lengyelország és Szlovákia határainál az ukrán kamionokat, mert tönkreteszik ezeknek az országoknak a fuvarozóit. A csatlakozási tárgyalások megkezdése annak kinyilvánítása, hogy azt akarjuk, Ukrajna tagja legyen az uniónak. Nekünk az a problémánk, hogy semmilyen vizsgálat nem előzte meg ezt a döntést. Mivel jár ez a francia, a német, a magyar gazdákra, kisvállalkozókra, kereskedőkre, fuvarozókra nézve, és a gazdaság szinte teljes metszetét sorolhatnám. Kétségkívül igaz, hogy a tagság egy hosszabb folyamat, és minden tagállamnak körülbelül hetvenszer van módja arra, hogy ezt a folyamatot lelassítsa vagy megállítsa, de önmagában ez a döntés azt jelenti, hogy huszonhat ország szeretné, hogy Ukrajna tagja legyen az Európai Uniónak, és erről érdemben tárgyalni akar. Mindezt úgy, hogy közben nem világos, hol vannak Ukrajna határai, nem a nemzetközi jogi, hanem a tényleges földrajzi határai, és mennyi ember lakja. Része lesz-e az uniónak az a terület, amit az orosz hadsereg most megszállva tart, és mint népesség rajta tartózkodik? Vajon velük is számolunk-e? Alapvető kérdésekre nincs válasz, mert sokan úgy gondolták, hogy most csak egy politikai gesztusról, egy geopolitikai döntésről van szó.

– Két aktuális és sürgető témában viszont, amelyek Ukrajna pénzügyi támogatásáról és az EU-költségvetés kibővítéséről szólnak, ön nem engedte, hogy az egységes álláspont kialakuljon.

– Ha ötvenmilliárd eurót az unió költségvetéséből odaadunk Kijevnek, azt is jelentheti, hogy a magyarok pénzét adjuk oda. Miután az unió költségvetésében ma nincs ennyi pénz, ezt valahonnan elő kell teremteni. Erre két lehetőség van, az egyik, hogy hitelt veszünk föl közösen. Nekünk rossz tapasztalataink vannak a Covid miatt létrehozott Helyreállítási Alap közös hitelfelvételével, ilyenbe még egyszer nem megyünk bele. Ha viszont nem hitelt veszünk föl, akkor a költségvetés már meglévő fejezeteiből kell átcsoportosítani forrásokat, és ez érintheti a magyarok pénzét is. És nem fogadjuk el, hogy a magyarok pénzét adják oda Ukrajnának.

– Közbevetőleg kérdezem, jól értem én, hogy az uniós költségvetés növelése kapcsán Brüsszel egyebek mellett több pénzt kér Magyarországtól arra, hogy a hitelként felvett Helyreállítási Alap megnövekedett kamatait fizetni tudja? Tehát több pénzt akarnak beszedni tőlünk egy olyan hitel kamatainak a törlesztésére, amely hitelt mi meg sem kaptuk?

– Jól érti.

– Ekkora arcátlanság még Brüsszeltől is meglepő.

– Ez pontos leírása a helyzetnek.

– Nem tart attól, hogy az ön szavazói lassan torkig vannak az EU-val?

– Nem, ezt természetes tényként fogadom el. Én is torkig vagyok Brüsszellel. A kérdés csak az, hogy milyen következtetést vonunk le a helyzetből. Az én következtetésem az, hogy próbáljunk egyre beljebb menni, foglaljunk el pozíciókat, gyűjtsünk szövetségeseket, és javítsuk meg az Európai Uniót. Nem elég mérgelődni, el kell foglalni Brüsszelt!

– Mégis, nem lenne helyes döntés pénzzel támogatni Ukrajnát? Itt van közel, fontos szomszédunk, Oroszország megtámadta, és ma már a létéért küzd.

– Ez jogos felvetés, és meg is kell majd fontolnia a magyar parlamentnek. Ma annyit tudunk mondani, hogy aki pénzt akar adni Ukrajnának, tegye meg az unió költségvetésén kívül, és ne a mi pénzünket osztogatva.

– A magyar–ukrán viszony évek óta borzalmasan rossz. Nem kellene akár önvizsgálatot tartanunk, hogy miért van ez így?

– Önvizsgálatot mindig érdemes tartani. Többször átgondoltam már ezt a kérdést, és az a szilárd álláspontom, hogy a viszony megromlásáért Magyarországot nem terheli felelősség. A viszony megromlása onnan számítandó, amikor 2015-ben az ukránok elvették azt a törvényt a magyaroktól, amely garantálta a magyar kisebbség nemzeti közösségként való fennmaradását. Nyolc éve jogfosztásban élnek azok a magyarok, akik Kárpátalja szülöttjei, és mindig is ott éltek. Egy ezeregyszáz éves magyar nemzeti közösségről van szó, az ő jogaikat 2015-ben elvették, ideértve a kulturális jogaikat, a gyerekek anyanyelven való neveléséhez való jogát és a nyelvhasználat szélesebb jogát is. Ezt kell orvosolnia Ukrajnának, azt a törvényt, amit eltöröltek, vissza kell állítaniuk, a jogokat, amiket elvettek, vissza kell adniuk, ha ez megtörtént, akkor kezdődhet a viszony javulása.

– Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutottak az uniós migrációs paktumról Brüsszelben. Ezt nem tudta Magyarország megakadályozni.

– Itt is szószegés történt. Korábban megállapodtunk, hogy csak egyhangú döntést hozunk. Ezt felrúgták, Magyarország és Lengyelország ellenére döntöttek. Ez a paktum rossz. A migrációnak egyetlen megoldása van, minden más kudarcra van ítélve. A megoldás kulcsa az, hogy az országba jönni akaró migráns hol tartózkodik addig, amíg elbírálják a belépési kérelmét. Ha be tud jutni az unión belülre, és itt várakozik, akkor vége, akkor bent marad. Tehát kívül kell őt tartani, márpedig a magyar törvény, ami miatt bennünket most az unió perel, azt mondja, hogy az ország területén kívül kell a migránsnak megvárnia a döntést, és ha az pozitív, beléphet. Nyolc éve próbálom megértetni ezt a többi országgal, hiába. Ők valójában nem megállítani akarják a migrációt, hanem – ahogy mondják – menedzselni.

– Jönnek a migránsgettók? Vagy van még bármilyen lehetőség arra, hogy mi ebből kimaradjunk?

– Az a helyzet áll majd elő, hogy amit Brüsszel mond, azt mi nem fogjuk végrehajtani. És miután nem hajtjuk végre, egy jogi eljárás elé nézünk. Ebben be fogjuk bizonyítani, hogy ellentétben áll Magyarország alkotmányával az uniónak az a rendelkezése, hogy engedjünk be olyan embereket, akiknek az ügyét előzetesen nem bíráltuk el, illetve hogy vegyünk át más országok által beengedett migránsokat, mert ez megváltoztathatja az ország lakosságának az összetételét. Súlyos viták és eljárások előtt állunk.

– Az idei év nem volt túlságosan sikeres a magyar gazdaság számára. Talpon maradtunk, de ennek ára volt, például az Európában sokáig legmagasabb infláció. A kérdés most az, hogy mindez vajon mögöttünk van-e?

– Nem egy évről kell beszélni, hanem négyről. A Coviddal kezdődött, és azóta csapás csapást követ. Amikor éppen kigyógyultunk volna a Covidból, akkor jött a háború, ami hatalmas energiaár-növekedéssel járt. Ennek a negatív hatását még növelte a szankciós politika, amit az Európai Bizottság bevezetett. Ennek eredményeképpen az infláció az egekbe szökött. 2020 tavasza, a Covid-járvány kitörése óta egészen ennek az évnek a végéig folyamatosan a talpon maradás volt a cél. Sikerült. Magyarország, bár nagyon nehéz időszak áll mögöttünk, olyan állapotba tudta hozni magát, hogy a 2024-es év természete más legyen, mint a mögöttünk hagyott éveké. A 2023-as cél, hogy az áremelkedéseket visszaszorítsuk tíz százalék alá, már teljesült, sőt lehet, hogy az év végére hét százalék alatt lesz, jövőre pedig már öt százalék körüli szintet tűzhetünk ki. Köznapi nyelven ez annyit jelent, hogy 2023-ban azért küzdöttünk, nemcsak a kormány, hanem az egész ország, hogy amit korábban elért, ne veszítse el, hogy megvédje, amije van, de 2024-ben már azért dolgozhatunk, hogy Magyarország előbbre jusson, hogy jobb legyen. Ezért a jövő év karaktere egészen más lesz, mint az idei volt. Szeretném, ha újra a családok kerülnének a középpontba.

– A legutóbbi fontos magyar belpolitikai lépés a szuverenitásvédelmi törvény megszavazása volt. A dollárbaloldal és a dollármédia nagyon felháborodott miatta, és azóta is panaszkodik.

– A szuverenitási törvény értelme, hogy megakadályozza a magyar politika külföldről érkező pénzekkel történő befolyásolását. Van egy nemzeti függetlenséget garantáló alaptörvényünk és jogrendszerünk. A legutóbbi választáson a baloldal önbevallása alapján kiderült, hogy ez nem zár résmentesen, mert külföldről érkező dollármilliókkal próbálták befolyásolni a magyar választók akaratát. Egy nemzeti kormány, egy szuverenitásra törekvő ország nem tehet mást, mint hogy ezeket a kiskapukat bezárja, és rátolja a riglit. Ez a törvény célja. Majd meglátjuk a gyakorlatban, hogyan működik. Az biztos, hogy cselekedni kell. Alkotmányos, erkölcsi és történelmi kötelessége egy parlamenti többségnek, hogy megakadályozza és megbüntesse, hogy a politikai élet bármely szereplője pénzért árulja a saját hazáját.

– 2024 választási év lesz, lesznek európai parlamenti választások és itthoni önkormányzati választások is. Ahogy a baloldal belső mozgásait nézzük, úgy tűnik, ön, ki tudja, hányadszor, megint szembekerül régi ellenfelével, Gyurcsány Ferenccel. Valami mágneses vagy mágikus erő köti össze önöket? Vagy maga a végzet?

– Ha a végzet, akkor inkább az ő végzete legyen, és ne az enyém. Ami az európai parlamenti választásokat illeti, minden eddiginél nagyobb a tét. Az Európai Unió az elmúlt években folyamatosan gyengült. Teret vesztett a világgazdaságban, nem tudott lábra kapni az önvédelmi képesség megteremtésében, és képtelennek bizonyult arra, hogy a szomszédságában kitört konfliktusokat a saját érdekeinek megfelelően kezelje. És miközben ez a gyengülés és térvesztés évről évre folytatódik, az unió azt a képességét is elvesztette, hogy ezekkel a problémákkal szembesüljön, önvizsgálatot tudjon tartani és javítson a politikáján. Mi okozza ezt? Az, hogy a brüsszeli bürokratáknak nem a tagállamok vagy az európai emberek mondják tollba, hogy mit kell csinálniuk, hanem Washington és a Soros-birodalom. Ez rossz Európának, ezen változtatni kell. Rendet kell vágni Brüsszelben. Az EP-választások jó alkalmat adnak erre.

– Bár ez egy ünnepi interjú, mégis december 23-án, szombaton jelenik meg, miután 24-e vasárnap. Szombaton már lesznek ünnepi érzései?

– Nem hinném, nekem minden szombat munkanap. Az én munkámat nem lehet heti öt nap alatt elvégezni. Ráadásul még a mai este is a karácsonnyal kapcsolatos kétségek estéje lesz, mert nálunk ilyenkor még fut a ház. Sok gyerekünk és sok unokánk van, ezért végig kérdéses, hogy sikerül-e mindent a helyére tenni, feldíszíteni, összerendezni, előkészíteni. Ez valamikor 24-én délután három és négy óra tájban szokott eldőlni, amikor valamilyen csodálatos módon egyszerre minden irányba áll, megszűnik az idegesség, a nyugtalanság, a sietség, és megérkezik a szenteste.

– Miniszterelnök úr, mit üzen Magyarországnak a jövő évre?

– Azt látom, hogy a mögöttünk hagyott évek, amikor legyűrtük a különböző válságokat, és úrrá lettünk a veszélyeken, megerősítették az önbizalmunkat és az önbecsülésünket. Tehetséges, szorgalmas, a bajokon úrrá lenni képes nemzet vagyunk, egy olyan közösség, amely a legnehezebb időszakban sem adja fel a reményt, hogy jönnek még jobb idők is. Ha az ember jó ügyekért harcol, ütközhet ugyan nehézségekbe, de ha kitart az álláspontja mellett, és becsületesen teljesíti a feladatát, akkor a végén a dolgok biztosan jobbra fordulnak.