Beavatkozás

2023.11.17. 06:11

Soros fia úgy tárgyalt Kijevben, mintha az EU megbízottja lenne

Alexander Soros meglepő fényképeket közölt a közösségi oldalán az ukrajnai látogatásáról – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Forrás: Alexander Soros/Instagram

A Soros-birodalomban megtörtént a trónöröklés, a milliárdos Soros Györgytől a fia, Alexander vette át a hálózat irányításának napi teendőit – írja a Magyar Nemzet

A lap az Alexander Soros eddigi tevékenységét bemutató cikksorozat első részében részletesen tárgyalta, hogy 2015-ben hazánkban tett hitet a migráció mellett, 2018-ban fellelkesült egy kormányellenes tüntetés miatt, és felbukkant a baloldalt 2022-ben finanszírozó Action for Democracy mögött. Felhívták a figyelmet rá, hogy mindezek alapján a fiú az apjánál is erősebb ellenfél lehet a magyar önrendelkezésért folyó küzdelemben.

Alexander Soros régóta aktív a világpolitikában, efféle ambícióinak érzékeltetéséhez pedig elegendő bemutatni közelmúltbeli ukrajnai tárgyalásait. A Soros-birodalom új politikai és pénzügyi vezetője november elején tett kétnapos látogatást Ukrajnában és találkozott a nemzeti parlament tagjaival is – derül ki a közösségi médiába feltöltött fényképekből. Egyes felvételek ráadásul azt a benyomást keltik, hogy Alexander Soros nem csak saját magát vagy hálózatát képviselte, a képeken ugyanis feltűnik az Európai Unió lobogója, ami arra utalhat, hogy Soros György fia Ukrajna uniós csatlakozását készítheti elő. A kijevi találkozóról több kép is készült, ahol az ukrán mellett rendre az uniós zászló látszik.

Fotó: Twitter (X)

Alexander Soros más találkozóit is megörökítette X-bejegyzésben, ilyen például az, amelyen Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel és a miniszterelnöki kabinet tagjaival tárgyalt. Itt csak az ukrán zászló látható, de a bejegyzés szövegéből kiolvasható, hogy ekkor is az uniós tárgyalásokról esett szó.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Hidvéghi Balázs: írásbeli kérdéssel fordul a Fidesz az Európai Bizottsághoz Alex Soros kijevi tárgyalásai kapcsán

A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul az Európai Bizottsághoz, miután Soros György fia ukrán állami vezetőkkel tárgyalt Ukrajna EU-csatlakozásáról – közölte Hidvéghi Balázs, a kormánypárt európai parlamenti képviselője az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában.

Hidvéghi Balázs felidézte: november 8-án „dicsekedett el” Soros György fia, Alex Soros a közösségi oldalán, hogy magas rangú, ukrán állami vezetőkkel tárgyalt Ukrajna EU-csatlakozásáról. A fotókon az is látszik, hogy míg az ukrán miniszterelnök mögött ukrán, addig Alex Soros mögött európai uniós zászló van, azt a nyilvánvaló látszatot keltve, hogy Alex Soros az Unió nevében tárgyalt - mondta az EP-képviselő, megjegyezve, „na ilyen se volt még”.

„Azt tudjuk, hogy Soroséknak sok szövetségesük van Brüsszelben, ahogy azt is, hogy pénzügyi érdekük fűződik Ukrajna EU-csatlakozásához a befektetéseik miatt, de azért az még sincs rendben, hogy egy senki által meg nem választott, amerikai üzletember tárgyaljon ukrajnai kormánytagokkal az uniós tagságról” – fogalmazott Hidvéghi Balázs. Hozzátette, a Fidesz írásbeli kérdésére „Brüsszelnek tisztáznia kell ezt, főként annak fényében, hogy a bizottság tagjai rendszeresen egyeztetnek a Soros-hálózat új vezetőjével”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában