Dimenzióváltás

2023.09.07. 16:50

A valaha volt legnagyobb kutatás–fejlesztési beruházás jön létre Magyarországon

Az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) beszél a Samsung SDI beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján, balról Csoj Jun Ho, vállalat ügyvezető igazgatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. szeptember 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a Samsung SDI beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a vállalat 22,5 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektje nyomán majd tovább nőhet az új elektromos akkumulátorok kapacitása és biztonsága a gyártás gazdaságosságának javulása mellett.

Ehhez az állam 5,5 milliárd forint támogatást ad, így segítve elő többtucatnyi magas hozzáadott értékű munkahely létrejöttét. Ez a kormányzat pénzügyi támogatásával megvalósuló, valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházás Magyarországon

– tájékoztatott.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Csoj Jun Ho, a Samsung SDI ügyvezető igazgatója a vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. szeptember 7-én
Fotó: Kovács Attila / Forrás: MTI

Kiemelte: 

az elektromobilitás ráadásul az abszolút high-techet képviseli, ezért ez a beruházás hatalmas hozzáadott értékkel bír.

Beszédében arra is kitért, hogy a cég ezzel hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, valamint tovább erősíti együttműködését azon hazai egyetemekkel, amelyeken már jelenleg is zajlik elektromos akkumulátoripari és autóipari képzés.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Európa a válság éveit éli, eközben azonban töretlenül halad előre az autóipar forradalma, az erre vonatkozó politikai döntések megszülettek.

Hazánk számára nemcsak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében, hanem a munkahelyek megvédése miatt is kifejezetten fontos, hogy sikeres legyen az elektromos autóipari beruházásokért folytatott versenyben

– figyelmeztetett.

Mivel a hagyományos autóipar visszaszorul a jövőben, ezért a hagyományos autóipari munkahelyek száma is csökkenni fog, így ha nem vagyunk képesek elektromos autóipari beruházásokat hozni Magyarországra, akkor a magyar emberek tömegesen veszíthetik el a munkahelyüket

– tette hozzá.

Majd aláhúzta, hogy Magyarország azonban sikerrel szállt be ebbe a versenybe, és épp a mára itt a második legnagyobb cégnek számító, hatezer embert foglalkoztató Samsung SDI hajtotta végre az első beruházást ezen a téren.

A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy a dél-koreai vállalatok a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig az idei év első felében 75 százalékkal bővült, értéke így meghaladta az ötmilliárd eurót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában