Évforduló

2023.07.22. 13:55

A keresztény hit és a hazaszeretet győzelme volt a nándorfehérvári diadal

A keresztény hit és a hazaszeretet győzelme volt a nándorfehérvári diadal, amelynek hatására a déli harangszó is megszólal a keresztény világban – hangsúlyozta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője szombaton Szegeden, a XVIII. Nándorfehérvári emléknapok megnyitóján, számolt be az MTI.

MW

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A történelmi helyzetek mindig meghozzák és kitermelik a magyarság legjavát. Így történt ez Nándorfehérvárnál is, amikor a magyarok győzelmet arattak az akkori világ legerősebb hadseregével szemben

– emelte ki Simicskó.

Mint kifejtette, annak ellenére, hogy a nemzetközi környezet nem volt túl kedvező. „Európa egymással hadakozott”, miközben az iszlám civilizációból érkeztek csapatok százezrével a Balkán térségébe, és veszélyeztették Európát, a keresztény civilizációt. 

1456. július 22-én a magyar hadsereg mégis hetven évre megállította az oszmán törekvéseket.

A magyar királyság volt az akkori keresztény Európa védőbástyája

 – húzta alá Simicskó István.

Kiemelte: ha erős királyság van, ha erős államban élhetünk, ha a hitünk erős, a kereszténység megtartó erejét átérezzük, akkor képesek vagyunk ilyen diadalra, ilyen helytállásra.

Minden civilizációnak, amelyet emberek hoztak létre a vallás az alapja. Ha a vallási talapzatot nem erősítik meg a benne élők, akkor előbb-utóbb a hanyatlás útját fogja járni és lejtőre kerül az adott civilizáció

 – mondta, majd úgy folytatta a jelenre térve, hogy

 ezt érezzük és ezt látjuk most Brüsszel migránspolitikájában, a háború megítélésében és sok minden másban is

Az Európai Unió jelenleg az önfeladás útját járja, azok a vezetők, akik Brüsszelben döntéseket hoznak, nem tudják vagy nem akarják megújítani a kereszténységet.

Az iszlám civilizáció növekvő fázisban van, a kereszténység pedig nem tud megújulni, ezért kellene a józan észnek és a bölcsességnek visszatérnie az európai politikába

– jelentette ki a KDNP frakcióvezetője.

Simicskó István beszédében II. János Pál pápát is idézte, aki úgy fogalmazott, 

az európai kereszténység akkor tud ismét megújulni, megerősödni, hogy ha mindkét tüdőlebenyével lélegzik: a keleti, ortodox kereszténységgel, és a nyugati kereszténység egyetemességével is.

A nándorfehérvári diadal emléknapja nemcsak a magyarság, hanem a keresztény Európa, a mai keresztény világ ünnepe is – mondta Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért felelős államtitkára a nándorfehérvári diadal 567. évfordulója alkalmából tartott szombati megemlékezésen Budapesten, Hunyadi János Halászbástya melletti szobránál. 
Gion Gábor emlékeztetett arra, hogy a templomok harangjai immár több mint fél évezrede megszólalnak déli 12 órakor. Onnantól fogva van ez így, hogy a keresztény világ ráeszmélt: veszélyben van társadalma, kultúrája, értékei és létezése - jegyezte meg.
Felidézte, a középkor törökellenes küzdelmének leghíresebb csatáját 1456. július 14. és 21. között vívták. Dacára a többszörös túlerőnek, Nándorfehérvár tornyára nem került fel a félholdas zászló.
„Nándorfehérvár mindannyiunknak szóló, máig élő üzenete az, hogy ha a hit és a hazaszeretet kitartással és elszántsággal párosul, az még egy vesztesnek ítélt csata sorsát is megfordíthatja” – közölte az államtitkár.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában