Ezzel beértek a negyeddöntőbe a pólósok

2024.08.02. 21:17

Könnyed győzelmet arattak Kína felett női vízilabdázóink

A magyar női vízilabda-válogatott harmadik csoportmérkőzésén 17-11-re nyert Kína ellen a párizsi olimpia pénteki versenynapján, sikerével pedig bejutott a negyeddöntőbe.

MTI

Sziágyi Dorottyáék begyűjtötték a pontokat

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Háromnapos pihenő után ugrott újra a párizsi Vizes Központ medencéjébe a magyar csapat, amely kifejezetten álmosan kezdte az utolsó csoportmeccsüket pont nélkül váró kínaiak elleni találkozót. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese első támadásait eredménytelenül, helyzet és komoly lövés nélkül zárta, hátul pedig kifejezetten szellősen védekezett, így az ázsiaiak két perc után 2-0-ra vezettek.

Az ébresztőt jelentő második kínai találatot követően szinte azonnal sikerült a szépítés, de ez sem jelentett igazi fordulatot. A kínaiak kifejezetten szépen játszottak és a szakasz közepén azonos létszámban szereztek két gólt, amire - bravúros ejtéssel - Keszthelyi, majd Faragó emberelőnyből válaszolt, a szakasz azonban kínai előnnyel zárult (3-4).

A kifejezetten nehézkes nyitónegyedhez hasonlóan két kínai góllal indult a második szakasz. A magyarok továbbra is gyengén vízilabdáztak, védekezésben nem tudtak ekkor mit kezdeni a sokat úszó ellenféllel és Magyari sem tudott védésekkel segíteni, támadásban pedig nagyon lassan járatták a labdát. A 3-6-os eredmény után aztán koncentráltabbá vált a magyar együttes, Vályi, Faragó és Szilágyi góljaival gyorsan utolérte riválisát, majd egy gólváltást követő Szilágyi-gól a meccs során először magyar vezetést eredményezett, a 8-7-es állás pedig a félidőig már nem változott.

A második félidő elejét úgy indították Keszthelyi Ritáék, ahogy vélhetőleg az elsőt is szerették volna, kivédekezett emberhátrányokkal és szép gólokkal, így gyorsan háromra nőtt a különbség. Később a sokáig gyakorlatilag minden támadásában emberelőnybe került kínaiak visszazárkóztak egy gólra, a negyed második felét viszont már egyértelműen uralták Szilágyiék és az utolsó szünetre visszaállították a háromgólos előnyüket (12-9).

Az utolsó nyolc percre a kínaiak ereje elfogyott, a magyarok pedig közepes tempóban vízilabdázva is növelték előnyüket, melynek köszönhetően a papírformát érvényesítve hat góllal győztek és továbbjutottak. Az egész meccsen kiemelkedően játszó, három ötméterest is értékesítő Keszthelyi Rita hét góllal volt a találkozó legeredményesebbje.

A hollandok elleni nyitómeccsen vereséget szenvedett, Kínát megelőzően viszont Kanadát is felülmúlta a magyar együttes, amely a csoportkört vasárnap Ausztrália ellen zárja.

Magyarország–Kína 17–11 (3–4, 5–3, 4–2, 5–2)
Olimpia 2024, női vízilabda, A-csoport, 3. forduló. Párizs, 2500 néző. V: Cabanas (spanyol), Blanchard (francia)
MAGYARORSZÁG: Magyari A. – FARAGÓ K. 2, KESZTHELYI 7, SZILÁGYI D. 3, Parkes 1, Horváth B., VÁLYI V. 2. Csere: Mahieu, Rybanska, Gurisatti, Leimeter, GARDA 2. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor és Mihók Attila
KÍNA: Sen Jin-eng – Jen Sze-ja, LU JI-VEN 3, Vang Hszü-an 1, Jen Jing, CSANG CSING 2, Vang Huan 1. Csere: Nung Szan-feng, TENG CÖ-VEN 3, Csung Csi-jün, Hsziung Tun-han, Csen Hsziao 1. Szövetségi kapitány: Juan Jané Giralt
Emberelőny-kihasználás: 8/6, ill. 15/4
Kettős emberelőny-kihasználás: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. –
Kipontozódott: Horváth B. (17. p.), Csang Csing (22. p.), Rybanska (25. p.), Leimeter (26. p.)

A magyarok további programja

Vasárnap: Magyarország-Ausztrália 14.00.

A csoport állása: 1. Ausztrália 8 pont/3 mérkőzés, 2. Hollandi 7/3, 3. MAGYARORSZÁG 6/3, 4. Kanada 3/3, 5. Kína 0/4

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!