Érkeznek a magyar sportolók

2024.07.24. 09:45

Élet az olimpiai faluban – így zajlik a beköltözés

Egyre több magyar sportoló foglalja el szálláshelyét a párizsi nyári játékok olimpiai falujában. Az olimpikonok szálláshelye Seine-Saint-Denis megye három területe – Saint-Denis, Saint-Ouen és Saint-Denis-sziget – találkozásánál, 54 hektáron terül el.

MW

Sportolók az olimpiai faluban a Párizstól északra fekvõ Saint-Denis-ben

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddre nyílt napot szervezett, így végig lehetett követni, hogyan is zajlik egy beköltözés: Ecseki Nándor foglalta el éppen a szobáját és ismerkedett a körülményekkel. A Madarász Dórával vegyes párosban induló asztaliteniszezőnek pozitívak voltak az első benyomásai. Elmondta, hogy az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz lesz a szobatársa, ami szerinte azért jó, mert vele ellentétben neki már van olimpiai tapasztalata.

Ez az első olimpiám, de remélem, nem az utolsó

– jelentette ki.

A versenyére, illetve a szerdai sorsolásra rátérve úgy fogalmazott, a 16-os mezőnyben 11. kiemeltek, így az erősebbek közül kapnak majd ellenfelet, de a kínaiakat mindenképpen szeretnék elkerülni.

ECSEKI Nándor
Ecseki Nándor asztaliteniszező elfoglalja a szobáját az olimpiai faluban
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

A női kézilabdázók a megnyitó előtti napon, csütörtökön 19 órakor a címvédő és világbajnok franciákkal csapnak össze, várhatóan telt ház előtt.

A csapat hétfőn érkezett meg, a tervezetthez képest késéssel, így a Dél-párizsi 6-os Arénában nem tudott edzeni.

Tényleg nagyon húzós napon voltunk túl, örültem, hogy legalább itt a faluban edzhettünk, újra labdát fogtunk, és vissza tudtunk állni a ritmusba

– mondta az MTI-nek Simon Petra.

„Mindennel teljes mértékben elégedettek vagyunk. Nekem ez még nagyon új, tényleg elképesztő itt lenni – folytatta az első olimpiáján szereplő 19 éves irányító. – Minden nemzet sztárjai itt járkálnak a faluban, és ez tényleg egy nagy közösség, folyamatosan cserélgetjük a kitűzőket. Nagyon jó érzés itt lenni.”

Simon Petra kijelentette: 

készen állnak.

SZÖLLÕSI-SCHATZL Nadine; SIMON Petra
Simon Petra (b) és Szöllősi-Schatzl Nadine (j) kézilabdázók az olimpiai faluban
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Szöllősi-Schatzl Nadine azt mondta, nagyon jó lenne a helyszínen is edzeni egyet, de ha esetleg nem jönne össze, az nem szabad, hogy befolyásolja majd a játékukat.

A 30 éves balszélsőnek már van olimpiai tapasztalata. A tokiói viszonyokhoz képest a legfontosabb különbségként azt említette meg, hogy itt most sokkal szabadabbnak érzi magát.

Nem kell állandóan odafigyelni arra, hogy maszkban járjunk, kesztyűt vegyünk fel, hogy folyamatos tesztelések vannak, vagy azon izgulni, hogy milyen lesz a teszt eredménye

– mondta.

Arról is beszélt, hogy sok időt ugyan még nem töltöttek a faluban, de amint lehetett, „mentek felfedezni”.

Már az első napon világsztárokkal tudtunk találkozni

– mesélte, és meg is nevezte őket: az étteremben a spanyol teniszező Rafael Nadalt és Carlos Alcarazt, valamint az amerikai tornász Simone Bilest látták.

Megrohamozták őket az emberek. Ez is nagy élmény, hogy láthatjuk őket

– folytatta.

Olimpiai falu a sportolók igényeire tervezve

A párizsi nyári játékok olimpiai faluja Seine-Saint-Denis megye három területe – Saint-Denis, Saint-Ouen és Saint-Denis-sziget – találkozásánál, 54 hektáron terül el.

Az olimpia és a paralimpia után 2800 új lakást – 2000-et családoknak, 800-at egyetemistáknak – alakítanak majd ki az épületekben. A terület mintegy 6000 embernek lesz az otthona.

Az olimpiai falu a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Az olimpia idején összesen 14 500 sportoló és hivatalos kísérő lakik itt, a paralimpián pedig 9000 embert fogad majd a falu.

Számos szolgáltatás áll rendelkezésre, többek között 12 mosoda 600 mosógépe nagyságrendileg 60 ezer mosást végez majd el, de van szépségszalon, melyben fodrászat és manikűrös várja a sportolókat, és most először olyan teret is kialakítottak, ahol a szülők a gyerekeikkel találkozhatnak.

Játékszoba a magyar csapat házában az olimpiai faluban
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Természetesen biztosított a változatos étkezés is – mintegy 500 recept alapján készíti az ételeket a falu 200 szakácsa –, és számos edzési lehetőséggel élhetnek az olimpikonok.

Az utcákon 200 italautomatából lehet ingyenesen frissítőhöz jutni.

A szervezők igyekeztek olyan teret kialakítani, amelyben minden sportoló tud a versenyére készülni, regenerálódni és szórakozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!