Becslések

2024.07.23. 11:40

Már hét magyar aranyérmet jósol a statisztikai elemzésekkel foglalkozó cég

Az eddigi öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely novemberben még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek.

MW

Tony Estanguet, a 2024-es párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke a 2024-es párizsi nyári olimpia érmeinek bemutatóján

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Teresa Suárez

A legutóbbi becslés alapján a francia fővárosban a magyarok 23 érmet gyűjtenek, a 7 győzelem mellé 6 második és 10 harmadik helyet szereznek, ezzel pedig a 11. helyen zárnak majd az éremtáblázaton. 

A novemberi két arany után a Gracenote februárban három végső győzelmet prognosztizált, áprilisban pedig ötöt.

A Gracenote az első három helyre változatlanul az Egyesült Államokat, Kínát és Nagy-Britanniát várja. Az elemzés szerint az amerikaiak Párizsban 123 medált nyernek, ebből 37 lesz arany. A második Kínának 36 elsőséget, összesen pedig 87 érmet jósol a statisztika, amely a harmadik briteknek 62 dobogós helyet és 14 aranyat ígér.

A házigazda franciák összességében a negyedik pozícióra számíthatnak 56 éremmel, benne 29 arannyal, s az első hatba még Ausztrália (48 medál, 13 arany) és Japán (46, 12) fér be.

A párizsi olimpia a hivatalos megnyitó előtt két nappal, már szerdán elkezdődik a versenyekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!