Az ital helyett inkább a terepfutást választotta

Ábrahám Pál most a legrangosabb európai versenyre, a Ultra Trail du Mont Blanc nevű versenyre készül, várhatóan jövő nyáron áll rajthoz. Hét évvel ezelőtti önmagára már nem szívesen néz vissza. A sport ráadásul abban is segített neki, hogy megismerje igazi önmagát, és rájöjjön, mik a céljai. – Tanyán szeretnék élni, gazdálkodni, kertészkedni, önellátó módon – néz a jövőbe.

A most 41 esztendős, villanyszerelőként dolgozó [namelink name="Ábrahám Pál"] 7 évvel ezelőtt, a válása után úgy érezte, válaszút elé került. Akkoriban 105 kiló volt, rendszerint a tévé előtt feküdt, vagy szórakozni járt.

– Azt gondoltam, vagy alkoholista leszek, vagy gyökeresen megváltoztatom az életemet. Végül az utóbbi történt, és ebben az segített, hogy eszembe jutott egy gyerekkori álmom: szerettem volna egy Ironman-versenyen részt venni – meséli a fordulópontról.

A váltás olyannyira sikerült, hogy manapság már egyre keményebb terepfutó versenyeken vesz részt. Legutóbb Lengyelországban járt, ahol 150 kilométert kellett lefutnia hegyvidéki terepen, sárban, patakokban gázolva, két cipőt elnyűve. 28 óra kellett, hogy beérjen a célba – a nemzetközi erőpróbán háromszázan indultak, több mint százan menet közben feladták, ő a 105. lett.

Annak idején nem gondolta, hogy ilyesmire valaha is képes lesz. Igaz, iskolás korában jó futónak számított, azóta azonban jó két évtized telt el minden különösebb sportteljesítmény nélkül. Az annak idején kitűzött célt, a vasemberversenyt 2 év alatt érte el. Addigra lefogyott 76 kilóra. Mint meséli, a Maros-töltésen kezdett edzeni.

Ábrahám Pál azt mondja, a futás már olyan, mint a drog. Nem is érzi jól magát egy helyben ülve.

Fotó: DM

Eleinte inkább csak sétált, de miután mindennap újra és újra kiment, 2 hónap múltán már képes volt 4-5 kilométert lefutni, rá egy évre pedig a félmaratont is. Manapság ez utóbbi táv a hétköznapi edzésadagja, emellett erőnléti gyakorlatokat végez, úszik és kerékpározik is. Mindezt úgy, hogy trénere nincs, csak saját ösztöneire és barátai tanácsára hallgat. Naponta legalább 2 órányit sportol, de van, hogy 4-et.

A lengyelországi hegyi ultramaratonról azt mondja, mint minden hasonló verseny, ez is nagyon kemény volt, és speciális felszerelést igényelt. – Menet közben azt gondoltam, hogy soha többet hasonlót, de amikor beértem a célba, már a következő verseny is eszembe jutott. Ilyenkor egyébként nagyjából 40 kilométer után azon veszem észre magam, hogy megszűnt az egóm, kitisztult minden, a célba érés pillanata pedig szinte a nihillel egyenlő – fogalmaz. Megjegyzi azt is, hogy a mezőnyben, mivel alföldi, csodabogárnak tekintik. Becenevet is kapott – ő a hagymás srác.