Call Girl

Végre ismét európai alkotás kerülhet terítékre, amelyekről nagy általánosságban elmondható, hogy legtöbbször a legcsekélyebb mértékben érik el a közönségsikert. Sokszor csak fesztiválokon találkozhat velük a néző, esetleg néhány művészmozi meri bevállalni vetítésüket kevés haszonnal. Ebben a tekintetben a Call Girl igencsak előnyös helyzetből várhatja, hogy mit sikerül majd kihozni a pénztáraknál, de kevés nézettséggel sem tűnik lehetetlennek behozni a másfél millió eurós büdzsét, amennyiben a történetet érdemesnek találja majd a közönség legalább egyszeri nézésre.

Aleksandra (Nina Ivanisin) egy kisvárosi lány, aki Ljubjanában tanul angolt az egyetemen. Édesapja valamiféle gyári munkás, aki hétvégente a haverokkal szokott zenélni az egyik helyi mulatóban. Édesanyjáról nem sokat tudunk meg de elég valószínű, hogy már más férfival és családdal éli saját életét. Aleksandra így nem túl sok anyagi támogatásra számíthat a szülőktől. Hogy fenntartsa magát Szlovén Lány néven telefonhívásra járkál kuncsaftjaihoz, akikkel hotelekben szokott találkozni. A film elején Aleksandra egy Európa Parlamenti képviselővel találkozik, aki viagra-túladagolásban életét veszti. Mivel a lány hívja fel a portát, mindenki rá gyanakszik és egy esetleges gyilkosságra.

Amikor úgy gondolja, hogy a jól beindult üzletének hála, feljebb tud lépni a ranglétrán, egy lakást vásárol magának hitelre. A törlesztőrészletet persze addigi munkájából kívánja kifizetni. Ekkor találkozik két stricivel, akik üzletet ajánlanak neki. Beleegyezését egy erkélyről kilógatva érik el. Aleksandra azonban megszökik előlük. Közben édesapja egyik barátja is a lányt akarja megkapni és a banki hitelt sem tudja időben fizetni.

Minden szülő rémálma lehet, ha azt veszi észre, hogy lánya meglepően jómódúan él abból a támogatásból, amely arra semmiképpen nem elég, amennyit nyújtani tudnak. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy honnan???

Aleksandra esetében viszont nem találkozhatunk ilyennel. A személyes dolgok mindig fontosabbak lesznek az apánál. Természetesen szereti lányát, de a haverokkal egy jó sör is megér bármit számára. A lány így gyakorlatilag teljesen magára marad. Érdekes jelenet, amikor expasiját hívja fel (aki saját feleségét hagyta ott a lány miatt), hogy mentse meg őt a stricik elől. Aleksandrának ugyanis nincs senkije. Amikor éppen nem 'dolgozik', magányosan üldögél frissen vett lakásában.

Főhősünk eléggé naivnak tűnhet elsőre. Azonban gondolkodás nélkül bemeséli mindenkinek kitalált tumorját (vagy éppen az apjáét) ha szükségesnek érzi. Ezekben az esetekben viszont a naivságát átruházza az átvert személyekre.

Azt már említettem, hogy Aleksandrát nem tekinthetjük sajnálható főhősnek, ugyanis mindent magának köszönhet. Az együttérzést a rendező ugyanolyan gyorsan veszi el, mint azt adta a nézőnek. Az események viszonylag lassú mederben folynak. Egyedül a stricikkel való találkozás(ok) pörgetik fel a jeleneteket, viszont ezek elhanyagolhatók.

Gyakran kelthet undorérzetet Aleksandra kuncsaftjainak külseje, vagy éppen beteges szokásaik. Ennek a célja is a néző és főhős közötti távolság megtartása lehet. Sajnos talán ez lehet az oka annak is, hogy nem tudunk azonosulni soha Aleksandrával. Rendezőnk olykor sajnálhatóvá teszi őt, azonban olyan hirtelen formálja meg róla az ellentétes képet, hogy a néző már csak szánalommal figyel.

Ezek a megoldások mint már említettem, Damjan Kozole nevéhez fűződik, aki nem csak rendezője de forgatókönyvírója is a filmnek. Egyetlen elismerése a Zöld határ című drámáért volt, amelyért Arany Medve jelölést kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 2003-as kiírásában.

Két dologgal vádolták meg a jelenlegi filmje kapcsán:

A film elején való haláleset után a 'nagy' nyomozásból nem lesz igazából semmi. Apró jelek folyamatosan vannak (szirénázó rendőrkonvoj a városban, újságcikk) de ezek nélkül teljesen a feledés homályába merülne az eset.

A másik a stricikkel való kapcsolat. Amint kiszabadul a karmaikból, egyszer találkozik még összesen velük.

Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy ha ezek a szálak továbbra is fennállnának, sokkal izgalmasabb lehetett volna az egyébként lassú cselekmény.

Mindenképpen ki kell emelni Nina Ivanisin játékát, akiből a lehető legkevesebbet mutatnak meg a kamerák, viszont ennek ellenére is viszi a hátán a filmet. Gyakorlatilag mindig sikerül elérnie azt a nézővel, amit csak akar. Amikor az erkélyről lógatják ki megsajnáljuk, amikor pedig a tumorral jön, megundorodunk tőle. És ezért lesz jó egy színész!

A filmet ajánlom a 'szomszéd' filmműhely kedvelőinek, valamint aki akar egy kis európait látni, viszont annak nem ajánlom , aki úgy tervezte, hasonló dolgokból kíván megélni egyetemi évei alatt.

Nagy Balázs

További kritikák a Véleményünk szerint blogon