Feledhető második nap

Már a műsort olvasva gondoltam, hogy a Jazz Napok második napja nem csak a Jazzről szól majd, de hogy ennyire nem, azt nem vártam. A szombati közönség tulajdonképpen a nyitó zenekarral le is tudhatta a „jazz fesztiválra érkeztem" érzést. Dés András csapata nagyon kellemes fogyasztható zenét játszott, igaz a dobos, zenekarvezető minimalizált dobfelszerelése már önmagában határokat szabott az előadott zene stílusának. Ám mindennek ellenére a felvezető koncert nagyon is rendben volt.

A fesztivál sztárfellépője VINX társa betegsége miatt egyedül lépett színpadra. Sose tudom meg, mit hallottam volna, ha David Haynes a midi-dobok guruja támogatja a jól beharangozott világsztárt, így azonban csak egy erősen popzenébe hajló, sokszor szentimentalizmustól csöpögő, „rózsaszín-amerikai" showműsort toltak le a torkomon. VINX jó ember, jó arc. „I am a black hungarian", mutatkozott be és nyerte meg a közönséget az első percben. Hangja és énektechnikája egészen elképesztő, ezt elektromos kütyüjével mesteri módon sokszorozza meg és torzítja el. Úgy érezhettük volna, mintha tucatnyi VINX nyomná, de nem éreztük úgy. Persze tudta ő is és a szervezők is, hogy ez így nem mehet sokáig, ezért elsőként Dés András szállt be egy szám erejéig, majd meghívott vendégként Nagy János zongorista erősítette a zenét. Később még felhívott a színpadra egy Zita nevű lányt énekelni és egy dobos fiút, de bevallom, már nem követtem az eseményeket. Az volt a benyomásom, ha lenne nálam hangszer, előbb utóbb én is színpadra kerülhetnék. A Jazz Napok legnagyobb sztárja, akinek képességeit, tehetségét elismerem és meghajlok előtte, számomra csalódást jelentett. Nem így volt ezzel a közönség többsége, akik a hosszúra nyúlt koncert ellenére többször visszatapsolták.

A záró csapat egy nemzetközi, alkalmi formáció, a SLEEPING CAMELS volt. Alkalmi jellegüket „erősítette", hogy koncert végeztével az előcsarnokban árusították új CD-jüket. A jazzhez közeli együttes visszahozta, megmentette a második napot, igaz zenéjük inkább a világzenéhez állt közelebb, de azt mesteri fokon művelték. Egyénenként és zenekarként is tökéletes produkciót nyújtottak, csak nekik köszönhető, hogy a vasárnap hajnalra átnyúló rendezvényen nem akasztottam ki az állkapcsomat. De nincs gond, lesznek Jazz Napok jövőre is, s bár ellentmondásnak hangzik, de igaz: 2011-ben lehet feledtetni, ami 2010-ben felejthető volt.