Tízezer pulykát tartanak fogva - Nagygazdaságot működtet a büntetés-végrehajtás Nagyfán

Két héttel ezelőttig még nem jártam a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumában. Akkor azért mentem, mert meghívtak: nézzük meg, hogy vizsgáznak a szobafestő-tanulók, akik a börtönévek alatt sa­­­játították el a szakmát. Az is érdekes volt, de közben kiderült, hogy Nagyfa ennél sokkal többről szól. Egy mintagazdaságot hoztak össze a rabok és az ehhez értő vezetők.

A nagyfai börtön egyébként messze van mindentől, de az autóutat kárpótolja a táj. Egy fákkal körbevett, természetesen silány, kátyúkkal teli aszfaltúton jutottunk el a sorompóig, ahol megkérdezték, hogy mit akarunk, benéztek a csomagtartóba, és végül beengedtek a sokhektáros területre. Innen még kellett pár percet au­­tózni, mire az épületekhez értünk, ahol a Nagyfa Alföld Kft. ügyvezető igazgatója már várt bennünket. A Nagyfa Alföld Kft. egyébként az a cég, amelyik összefogja a börtönökben dolgozó elítéltek munkáját, és hivatalos formát ad az egész foglalkoztatásnak és a te­­­vékenységeknek.

Ami legelőször feltűnt, az egy birkanyáj volt. Az állatok lege­lésztek, amikor kiszálltunk a kocsiból, és találkoztunk Tóth Ibolya ezredessel, aki fellebbentette a fátylat a büntetés-végrehajtás nagyfai vállalkozásáról. Kiderült, hogy Nagyfán is úgy dolgoznak az emberek, mint bármelyik gazdaságban, csak itt vigyáznak rájuk, nehogy valaki megszökjön.

Tóth Ibolya elmondta, hogy az állatokra nagyjából tíz fogvatartott ügyel. Az ő dolguk a birkák legeltetése, de ők dolgoznak a pulykák mellett is. A birkákkal egyébként nincs túl sok munka. Reggel kihajtják őket, aztán legelésznek estig. Kívülről szemlélve mókás, hogy a birkaszökést a rabok akadályozzák meg, a rabszökést pedig a felügyelők. Itt tényleg mindenki figyel mindenkire.

Az unalmas birkák után a pulykaólakhoz mentünk, ahova viszont nem engedtek be csak úgy. Védőruhát kellett felvennünk, de nemcsak ne­künk, hanem még az ezredes asszonynak is. Ez egy fehér kö­­penyből és lábzsákokból állt, ami ha lehet, még szórakoztatóbbá tette a pulykanézést. Kiderült, hogy a több mint tízezer pulykát több ólban tartják, és sosem engedik ki őket.

A börtönnek a szarvasi Gallicoppal van egy szerződése, így ha valaki pulykahúst vesz a boltban, könnyen meglehet, hogy egy börtönviselt állatból készít magának ebédet vagy vacsorát.

Tóth Ibolya azt is elmondta, hogy Nagyfán jelenleg körülbelül négyszázan raboskodnak, és százan dolgoznak rendszeresen. Persze a foglalkoztatásra is szigorú szabályok vonatkoznak, nem mindegy, hogy melyik rab milyen munkát végez. A „nehézfiúk" nyilván nem őrizhetik a birkanyájat, mert könnyen lehet, hogy azonnal meglépnének, ha megcsapná őket a szabadság szele.

És ha már leírtuk, hogy a bir­kákkal nincs sok munka, akkor ugyanezt mondjuk a pulykákról is. A pulykaólak tel­jesen automatizáltak, ami azt jelenti, hogy az etetéssel és az itatással sincs különösebb gond. Szalmát kell néha szórni a madarak alá, és kész is.

Az állatokon kívül van még a Nagyfa Kft.-nek csaknem hétszáz hektár földje is, amit szintén az elítéltek művelnek. Az messziről látszik, hogy a kalászos növények vannak túl­­súlyban, de azért a kísérletező kedvnek köszönhetően egy kisebb területen másba is belevágtak.

A fűszerpaprikával próbálkoznak, ami sok munkát és szak­értelmet igényel. A nagyfai börtön vezetői között több agrármérnök is van. Nekik is köszönhető, hogy az itt raboskodó, és közben birkára, pulykára vigyázó, vagy traktoron ülő emberek közül nem mindenki kerül vissza szabadulása után pár hónappal a börtönbe.