2012.08.21. 20:19
Almási: Új városnegyed születik Vásárhelyen
Hódmezővásárhely - Összességében 2,7 milliárd forintos, várostörténeti jelentőségű fejlesztés valósul meg Vásárhelyen, amely újrafogalmazza a kistérség és a település kulturális életét – jelentette ki tegnap Almási István alpolgármester.
Új, Tornyai János Kulturális Városnegyed születik Vásárhely szívében – fogalmazott tegnap sajtótájékoztatón [namelink name="Almási István"] alpolgármester. Elmondta: több egymáshoz kapcsolódó beruházással, összesen mintegy 2,7 milliárd forintos, várostörténeti jelentőségű fejlesztés valósul meg, amely újrafogalmazza a kistérség és a település kulturális életét.
– Három sikeres pályázatnak köszönhető a beruházás. A Tornyai János Múzeum felújítása, bővítése, valamint az Alföldi Galéria, a Dr. Rapcsák András utca és a szerb ortodox templom rekonstrukciója 1,1 milliárd forint, a Tornyai-múzeum látogatóbarát fejlesztése 367 millió forint, a Bessenyei Művelődési Központ megújítása, bővítése 1,2 milliárd forint – sorolta Almási István.
A Tornyai János Múzeum és a Bessenyei Művelődési Központ szeptember elsején nyílik meg, és átadják a Dr. Rapcsák András utcát is. Ebből az alkalomból különböző programokat szerveznek. A múzeumban, a Csernus Tibor Műteremben 15 órától válogatás látható a festőművész képeiből. 9 órától várják a művelődési központba a látogatókat, akiknek félóránként mutatják be a megújult intézményt a pincétől a zsinórpadlásig. Az új szárnyban kulturális programokat tartanak, a szerb ortodox templomban 9 órától nyílik kiállítás. A sétálóutcán 9 órától kézművesvásár lesz, a nagyszínpadon többek között 10.30-tól gyermekkoncert, majd néptáncosok bemutatója lesz, 18 órától [namelink name="Keresztes Ildikó"], 20 órától a Bergendy zenekar lép fel – utcabál zárja a megnyitót.
Almási István úgy vélte: a többmilliárdos beruházás 20-30 évre meghatározza a város kulturális életét.