2 órája
Aki a múltját nem becsüli, nem tud jövőt építeni
Éppen 45 évvel ezelőtt érte el története legjobb eredményét a klub. Az 1978–79-es labdarúgó NB II-ben a Szegedi Dózsa SE a másodosztály Közép csoportjában a második helyen végzett. Az ünnep kapcsán az egykori NB I-es labdarúgó, jelenleg a DAFC Szegednél sportigazgató Sahin-Tóth Dezső egy olyan projektbe kezdett, amely erre a sikerre emlékeztet szurkolót és korábbi játékost egyaránt.
– Miért volt fontos, hogy elindítsa ezt a több részes megemlékezést? – kérdeztük Sahin-Tóth Dezső sportigazgatótól, a Szegedi Dózsa SE egykori csapatkapitányától.
Szegedi Dózsa SE: fontosak a gyökerek
– Aki a múltját nem becsüli, nem tud jövőt építeni. Éppen ennek szellemében folyamatosan építjük a jelenlegi utánpótlásklubot, a környezetünket, és alkalmazkodunk a változásokhoz. Látjuk, hogy öt évvel ezelőtt is más volt a futball, mint most, a társadalomban történt változások pedig kihatnak a sportágra is. A labdarúgás már nem tölti be azt a fajta társadalmi szerepét, mint 10, 20 vagy 30 évvel ezelőtt. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek fontosak voltak a gyökerek: csapatzászlókat gyűjtöttem, az NB I. kurriózum volt a szegedi labdarúgásban, az egésznek különleges hangulata volt. Most azt érzem, ez a rajongás kiveszett az emberekből. Ha megtehetem, hogy ne csak a jövőt építsem, hanem visszamehetek a múltba is, akkor feladatom, hogy törődjek azokkal, akik régen a szegedi futballt jelentették. És amint elkezdtem velük foglalkozni, láttam, hogy jól érzik magukat, de én is így voltam, akkor pedig kutya kötelességem csinálni tovább. Lehet, hogy most jobb labdák vannak, jobbak a körülmények, szakmaibb az edzés, de akkor a közösségek erősebbek voltak. Nincs öltözői, közösségi élet. Érzelmi dolog ez a részemről, és amíg a Hunyadi tér itt van, addig a pálya összeköt bennünket.
– Mi volt az első lépés a projektben?
– A Szegedi Dózsa mint klub a legnagyobb sikerét az 1978–79-es bajnokságban érte el, amikor az NB II. Közép csoportjában második lett, közel járt az NB I.-hez. Ennek a csapatnak a tagjai rendszeresen találkoznak egymással, így ez volt az első, amely miatt elindultam. Sokan vagyunk, akik a SZEOL AK-ban nevelkedtünk, a Dózsában otthonra leltünk, miközben a civil életben is megtaláltuk a helyünket. Szerintem én voltam az utolsó olyan csapatkapitány a Dózsában, aki ezt az utat bejárta. A Dózsa jogutódlását a Rendőr TE-n keresztül vittük tovább, most pedig itt van a DAFC Szeged.
– Mi lehet a végső cél?
– Szeretnék elérni minden olyan személyt, aki a Szegedi Dózsa életében elért valamit a 90-es évek elejéig, amikor megszűnt a Dózsa. Utána jöhet a folytatás a szegedi labdarúgás további szereplőivel.
– Kik azok, akiket feltétlen szeretne megszólaltatni?
– A nálam idősebb korosztály tagjai olyan futball társadalomban nőttek fel, amelynek megbecsült tagjai voltak. Ezáltal egy picit talán elkényelmesedtek, a nevük, a futballtudásuk révén tudtak edzősködni, de aztán jött egy olyan szféra, amelyben már fontos volt a képzettség is. Vannak, akik nem maradtak a futballban, ilyen például Ménesi Imre, Emődi Attila, Pipicz Lajos, Bánfi Ferenc vagy Bíró György. Őket szeretném egy kicsit újra a reflektorfénybe visszahozni, illetve azokat is, akik ezt felismerve képezték is magukat. A szegedi futballban volt egy szűk sötét húsz év, és ennek a hagyatékain kellett 2010-ben újragombolni mindent. Már elkezdődött a sorozat, többükkel is elkészült az anyag, amelyek különböző platformokon, például a DAFC Szeged hivatalos facebook- és Instragram-oldalán, valamint a www.szegedigyerekfoci.hu oldalon megtalálhatók.
