Labdarúgó NB II.

6 órája

Új rendszerben futballozva aratott magabiztos győzelmet a Szeged-Csanád GA

Magabiztos játékkal győzelem a dél-alföldi rangadón. A Szeged-Csanád GA középpályása, Haris Attila elmondta, a Békéscsaba ellen mutatott attitűdöt kell továbbvinniük a szezon következő részére.

Vajgely Pál

Haris Attila szerint az új játékrendszer még jobban működik majd, mint a Békéscsaba ellen.

Fotó: Dömötör Csaba

Győzelem a szezon egyik, hanem legfontosabb mérkőzésén. Mindezt igen magabiztos játékkal, kétezer néző előtt tette a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Békéscsaba ellen. – Voltak információink, hogy sokan terveznek kijönni a stadionba, az volt a tervünk, hogy olyan produktumot nyújtsunk, amivel magunk mellett is tartjuk a kilátogatókat. Tudtuk, hogy mit jelent a klubnak és a városnak ez a meccs, nem akartunk egy másodpercnyi esélyt sem adni az ellenfelünknek – mondta lapunknak Haris Attila,a Szeged-Csanád GA játékosa.

Szeged-Csanád GA, szurkolók
Az ultrák remek hangulatot varázsoltak, a Szeged-Csanád GA játékosai igyekeztek meghálálni a támogatást. 
Fotó: Török János

Szeged-Csanád GA: debütált az új szisztéma

Bár Michael Boris együttesének akadtak fájó pontvesztései, azonban az NB II. tabellája rendkívül szoros, az első és a tizenkettedik helyezettet csupán öt pont választja el egymástól, a szegediektől a jelenlegi éllovas csak három pontra van.

Sem fölfele, sem lefelé kilógó csapat nincs a mezőnyben, eddig is igaz volt, hogy bárki elverhet bárkit, ezt most a pontszámok is igazolják. Nem játszottunk sohasem döntetlenre, hiszen a feljutás a célunk, ezt pedig csak győzelmekkel érhetjük el. Meg kell tartanunk a Békéscsaba ellen látott morált és attitűdöt, vasárnap bárki lehetett volna az ellenfelünk, ugyanígy mentünk volna ki. A labdabirtokláson ugyan kell még csiszolnunk, de éppen egy rendszerváltásban vagyunk, ez csak az első meccs volt, amit az új szisztémában játszottunk. Ha valami nem működik, akkor az ember először a saját háza táján sepreget, ez ránk is igaz, mert korábban valami hiányzott elölről. Úgy érzem, van bennünk potenciál, fiatalos csapat vagyunk, biztos vagyok benne, hogy megy még jobban is majd a játék – tette hozzá Haris.

A 27 éves középpályás tavaly igazolt Szegedre, így második szezonját tölti a csapatnál.

Tavaly egy kicsit visszahúzódóbb csapat voltunk, idén viszont az első másodperctől kezdve dominálni szeretnénk. Látva, hogy hogy alakul a bajnokság, azt gondolom, a legvégsőkig szoros lesz a feljutásért vívott harc. A Békéscsaba ellen működött a tervünk, talán a kontrákat jobban lejátszva még több gólt is szerezhettünk volna. Idén négy meccsel kevesebbünk van a tavalyihoz képest a létszámcsökkentés miatt, ezért is volt fájó a négy egymást követő döntetlen. Azonban még nincs veszve semmi, kicsit csiszolunk a játékunkon a továbbiakban – zárta Haris Attila.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia vasárnap a jelenlegi második Kazincbarcika otthonában folytatja a bajnokságot. A lenti videóban megnézheti a Békéscsaba elleni meccs összefoglalóját. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában