Futsal

1 órája

Prágában épült a hallássérült csapat

Csehország fővárosa, Prága volt egy nemzetközi torna otthona. A magyar hallássérült futsal válogatottban másodedzőként kapott szerepet a szegedi Huszár Lajos, míg a röszkei Kürthy Marcell a keretben szerepelt és játszott is.

Mádi József

Csehországi nemzetközi tornára utazott el a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége futsalválogatottja. A keretben szerepelt másodedzőként a Szeged-Csanád GA utánpótlásedzője, Huszár Lajos – aki 2022-ben világbajnok lett mint játékos –, míg a Röszke SK vármegyei II. osztályú csapatának védője, Kürthy Marcell szerepet kapott a meccseken.

hallássérült
A hallássérült futsalválogatottban a szegedi Huszár Lajos (balról elől) és a röszkei Kürthy Marcell (balról a második álló) kapott szerepet. Fotó: MHSSZ

Hallássérült válogatott: 4. hely

A mieink a két napos tornán először Svájc ellen léptek pályára, és fordulatos mérkőzésen 5–5-ös döntetlent értek el Szabó Zoltán tanítványai. A következő két találkozón már nem szerzett pontot a magyar csapat, előbb Ukrajna 5–1-re nyert, majd Csehország 7–2-re győzött, így a mieink a negyedik helyen végeztek. A torna legjobb kapusa Pandur Kristóf lett.

– Nyolc fiatalt dobtunk mélyvízbe ezen a tornán, köztük a röszkei Kürthy Marcellt is. Ez annyit jelent, hogy mindegyikük 20 év alatti játékos néhány rutinossal kiegészítve. A nemzetközi légkört próbáltuk megszoktatni velük, hiszen egy új csapatot építünk fel a 2025-ös Európa-bajnoki selejtezőkre, amely képes lehet kijutni a 2026-os horvátországi kontinenseseményre. Ha netán nem sikerül, akkor sem leszünk csalódottak, hiszen mint mondtam, most építjük a keretet, és egy négy éves periódusban is gondolkodhatunk. Ezek a srácok rendszeresen futsaloznak, de még rutintalanok a nemzetközi téren, így akadnak hiányosságaik is. A csehországi tornán az eredmény másodlagos volt, inkább a csapatépítésre szántuk ezt a három napot. – nyilatkozta lapunknak Huszár Lajos. 

Salgótarjánban női futsal Bajnokok Ligáját rendeztek a siketeknek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában