2 órája
Saját nevelésű fiatalokkal kezdi a szezont a Vásárhelyi Kosársuli
Szombaton idegenben kezdik meg a férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoportját. A Vásárhelyi Kosársuli a saját nevelésű fiatalokra alapoz idén.
Az előző kiírásban az ötödik helyen végzett a Vásárhelyi Kosársuli a férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoportjában. A csapat a 2024-25-ös idényt szombaton 16 órától a tavalyi hetedik Dunaharaszti vendégeként indítja.
– A felnőttcsapatunk 100%-on pörög, és kész a bajnoki rajtra. Ebben az évben még fiatalabb csapattal vágunk neki a bajnokságnak. 11 saját nevelésű vásárhelyi játékos van a keretben, ebből adódik, hogy ebben a szezonban sokat kell tanulni, fejlődni a gárdának, de ez az egyesületünk fő céljával megegyezik. Ennek megfelelően az idei évben nem a feljutás, hanem a minél jobb helytállás a cél – mondta a klub honlapján Szabó Attila, a klub elnöke.
Szabó Attila kitért rá, a három nagy támogató, a Bodrogi Bau, a Hódkertész és a Scrub Daddy támogatásával az utánpótlás biztosított, az NB I.-es felnőtt csapat versenyeztetésének jelentős része is rendelkezésre áll, de vannak még olyan kiadást jelentő komoly tételek, amelyre nincs fedezetük.
Maradt a Vásárhelyi Kosársuli edzője
A csapatot edzőként továbbra is Sasa Vejinovic irányítja, a keretből Uros Rosics a tavaly még az A csoportban szereplő, idén Piros csoportos Kaposvár játékosa lett, az utánpótlásban pedig Nagy Noel került fel a felnőttekhez.
– Szinte tüskéken ülve vártuk, hogy elkezdődjön a szezon! Az első naptól keményen edzenek a fiúk. A legszebb számomra az, hogy szinte mindenki hazai nevelésű fiatal, bizonyítani vágyó játékos! Úgy érzem, ha türelmesek vagyunk a helyzettel, előbb-utóbb be fog érni a munka, és kivesszük belőle, amit beleraktunk – mondta Sasa Vejinovic.
A Dunaharaszti elleni idegenbeli rajtot követően október 4-én (péntek) 18.30-tól a Győr ellen játssza majd első hazai meccsét a Kosársuli.