A HFC edzője, Antal Krisztián gondolkodási időt kért, mostantól a stáb irányít

2024.09.06. 10:30

Utaznak a fővárosba

Vasárnap 16 órától idegenben szerepel mindkét Csongrád-Csanád vármegyei NB III.-as labdarúgócsapata: az SZVSE-G-Falc Kft. a BKV Előre, míg a Hódmezővásárhelyi FC a Csepel vendége lesz.

Mádi József

Kelemen Balázs bízik abban, hogy az SZVSE kellemetlen ellenfele lesz a BKV Előrének.

Fotó: Gémes Sándor

Egyszer már találkozott egymással nem is olyan régen a Szegedi VSE és a BKV Előre: a magyar kupa országos tábláján a Vasutas-stadionban a fővárosiak nyertek, és továbbjutottak. Az biztos, hogy azóta, azaz augusztus 3. óta nagyot változott a világ, hiszen bár újonc a szegedi csapat, ám a tabella élmezőnyében található, míg a BKV Előre csak 11. a labdarúgó NB III. Délkeleti csoportjának tabelláján.

– Mindenki egy véleményen van: nem kell túlgondolni a jelenlegi helyzetünket, inkább mindig a következő mérkőzésre kell fókuszálni. Nyugalom van a csapat körül, hála az eddigi szereplésnek, és a bentmaradás szempontjából ezáltal jó helyzetben vagyunk, így arra kell figyelni, hogy semmi se mozdítson ki minket ebből az állapotból. Nem rakunk magunkra felesleges terhet, és annak örülünk, hogy ha nem újoncként, hanem immár egy kicsit esélyesebbként is kezelnek bennünket, hiszen ez akár könnyebbséget is adhat a meccsen, ha tart tőlünk az ellenfél. Két lábbal állunk a földön, továbbra is a biztos bent maradás a cél, ehhez 30 pont kell. A kupavereség miatt szeretnénk visszavágni nekik, akkor nem lőttük be a lehetőségeinket. Az önbizalmunk a helyén van, nagy veszítenivalónk nincs, rotálni is lehet, és szeretnénk kellemetlen ellenfél lenni – nyilatkozta Kelemen Balázs, az SZVSE vezetőedzője.

Ugyancsak fővárosi túra vár a Hódmezővásárhelyi FC: az SZVSE Budapest 8., míg a HFC Csepelen, a 21. kerületben lép pályára vasárnap 16 órától. A vásárhelyieknek nagyon hiányzik már a győzelem, hiszen az eddigi hat mérkőzésen három döntetlen és három vereség a mérleg. 

– Az eddigi eredményeket figyelembe véve hallgattuk meg Antal Krisztián kérését, aki két gyönyörű szezont produkált a csapattal, de most úgy érezte, hogy elfáradt, és egy kis gondolkodási időt kért a jövővel kapcsolatban. Az átmeneti időben a saját felügyeletem mellett a stáb, így Borbás Zsolt és Kovács Krisztián veszi át a csapat irányítását. Mit várunk Csepelen? A legfontosabb, hogy most megnyugodjon mindenki, és egy győztes mérkőzéssel visszatérjünk a kijelölt utunkra – mondta Szűcs Róbert, a HFC sportigazgatója. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában