Szabadidősport

2024.08.18. 19:31

Csomszisz: nem csak az egészségüket támogatják a mozgással

Szombaton a szegedi Maty-éren rendezi meg a Csongrád megyei Szabadidősport Szövetség nagy sikerű Swim&Run és Szenior hosszútávúszó versenyét. Idén minden eddiginél izgalmasabb programokat tartalmaz a Csomszisz szervezése, amely "Tisza-átúszással" bővült.

Becsei Dávid

962 kilométer. Ez a Tisza folyó teljes hossza, amely ihlette a Csongrád megyei Szabadidősport Szövetség (Csomszisz) soron következő programját az “Úszd át a Tiszát hosszábant”. Csatlakozott ehhez három szegedi olimpikon, Olasz Anna úszó, Kárász Anna olimpiai bajnok kajakozó és Nagy Péter súlyemelő.

Olasz Anna és Nagy Péter is csatlakozott a Csomszisz rendezvényéhez.
Olasz Anna és Nagy Péter is csatlakozott a Csomszisz rendezvényéhez.
Fotó: Frank Yvette – archív


Szinte három versenyt rendeznek meg egy időben a Maty-éri Olimpiai központban. Ezek mindegyikére nevezhetnek az érdeklődők, akik a Tisza átúszáson egy, kettő és három kilométeres távok közül választhatnak. Az esemény célja, hogy a résztvevők közösen összegyűjtsék a Szegedet is érintő Tisza teljes hosszát, a 962 km-t.

A Csomszisz közleményében kiemelte, hogy az érdeklődők részvételükkel nem csak az egészségüket támogathatják a mozgással, nem a Szegedi Hospice Alapítványt és a Reménysugár Alapítványt is. Az esemény támogatója a Zue.hu, amelynek jóvoltából a szövetség a kilométergyűjtő versenyre és a Swim&Run és Szenior Hosszútávúszó versenyre befizetett nevezési díjjal egyaránt támogatja a két alapítványt.

A Csomszisz továbbviszi a Tisza hírét

– Hatalmas öröm volt számunkra, amikor az év elején megkeresett bennünket a Zue.hu és a Kabay Patika tulajdonosa, a vízilabdához és a szegedi sportélethez ezer szállal kötődő Mód Péter, hogy szervezzünk a Swim&Run mellé egy olyan eseményt, amellyel továbbvisszük a Tisza-folyó hírét, mellette pedig a lakosságot a mozgás, azon belül is az úszás és egészséges életmód szeretetére ösztönözzük. Így született meg annak lehetősége, hogy a szabadidősportos napunk kibővült az „Úszd át a Tiszát hosszában” programmal. Külön szeretnénk még megköszönni a szintén szegedi Kiss Tibor vállalkozó támogatását, aki évek óta az egészségfejlesztő és családi szabadidős sportnapjaink mellé áll – nyilatkozta Süli András a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke.

Az esemény négy kategóriában lehet nevezni a Csomszisz honlapján hős (50 méter úszás, 300 méter futás), bátor (100 méter úszás és 1,5 kilométer futás), merész (300 méter úszás és 3 kilométer futás) és bevállalós (500 méter úszás és 5 kilométer futás) kategóriában.

A 3 kilométeres szenior hosszútávúszó verseny szombaton 9.30-kor rajtol. A kilométergyűjtő verseny rajta folyamatos lesz a szervezők tájékoztatása szerint 10 és 12 óra között.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában