Hazai pályán kikapott a KÉSZ-St. Mihály-Szeged a női labdarúgó NB I.-ben

2024.04.27. 21:08

Egyetlen egy gól döntött

A Simple liga női labdarúgó NB I. 20. fordulójában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged hazai pályán fogadta a Diósgyőr csapatát, és az első félidőben kapott góllal vereséget szenvedett.

Mádi József

A diósgyőriek kapusa, Ádám Anna (1) sokszor avatkozott közbe sikeresen.

Fotó: Gémes Sándor

A találkozó első negyedórájában inkább a férfias küzdelem dominált, mint a szép, helyzetekkel teli játék. Az első lehetőséget a szegediek hagyták ki, amikor egy kapu előtti szituáció után a vendégek kapusa szerezte meg a labdát. A következő lehetőség Sovány Dorina előtt adódott, aki egyedül vezette a diósgyőri Ádámra a labdát, ám föléemelte a labdát.

A folytatásban egy hazai hiba miatt a vendégek kerültek a kapu elő, Krstovic bravúrja sem segített azon, hogy a borsodiak vezetéshez jussanak, a gólszerző Madarász volt, 0–1.

A szegediek (kék-feketében) nem tudták átugrani a diósgyőri akadályt (Fotó: Gémes Sándor)

A második félidőben Szabó Dóra lőhetett, Ádám megint nagyot védett, amikor 15 méterről érkezett a labda a kapujára. 

Azt nem lehetett mondani, hogy hatalmas volt a hazai fölény, de azért inkább a Szeged dolgozott ki több lehetőséget. Erre példa volt Nagy Lilla 14 méteres tiszta lövése, amikor a diósgyőri kapus védett megint nagyot.

A végén még nyomott a St. Mihály, ám ezen a napon szinte semmi sem jött össze a hazaiaknak.

A szegedi kapitány, Malesevics sem tudott gólt szerezni (Fotó: Gémes Sándor)

A szegedieknek így nem sikerült újra bravúrt elérni, hiszen Diósgyőrben 1–1-es döntetlent játszottak a felek.

KÉSZ-St. Mihály-Szeged–Diósgyőr 0–1 (0–1)
Simple liga női labdarúgó NB I., 20. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, 200 néző. Vezette: Kalmár Petra (Jakab Bianka, Trapp Enikő).
KÉSZ-St. Mihály-Szeged: Krstovic – Futaki (Szabó D., a szünetben), Malasevics, Marjanovics, Sovány (Ónodi, 84.), Koszo, Trbojevics, Németh Zs., Nagy L. (Horváth L., 84.), Ezer, Sajti. Vezetőedző: Vajda Fangyó.
Diósgyőr: Ádám – Szolomájer, Geréd, Komlós – Madarász, Sain, Oláh, Smajic (Katona, 73.), Boros – Mikó, Nagy P. (Myhal, 81.). Vezetőedző: Bém Gábor.
Gólszerző: Madarász (38.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában