2 órája
Mágiában, hiedelmekben és mesékben bővelkedett a novemberi néphagyomány
Hajdanán Mindenszentek ünnepe jótékonykodással telt, halottak napja dologtiltó nap volt. Kulik Melinda néprajzos muzeológussal gyűjtöttük csokorba a novemberi néphagyományokat. Márton napján bélesadót és rétespénzt fizettek a gazdák a pásztoroknak, a legtöbb mágiával pedig Katalin-nap és András-nap telt. A meggy gally, a lopott ing, a korgó gyomor és a háromszor forgatott párna is alkalmas volt a jóslásra.
Mindenszentek és halottak napja ünnepéhez is több szokás kötődött a néphagyományban, amelyekről Kulik Melinda néprajzos muzeológus számolt be lapunknak. Elmondta, hogy november első napja leginkább a jótékonykodásról szólt szerte az országban.
Kulik Melinda: halál várt arra, aki megleste a holtakat
Szegeden az asszonyok szép, fehér búzából úgynevezett fehér kalácsot sütöttek, amelynek tetejét mézzel vonták be, hogy fényes legyen.
Ezt nevezték Mindenszentek kalácsának, de kolduskalácsnak is. A temető bejáratánál ilyenkor koldusok álltak, a fehér kalácsot nekik adták a családok azért, hogy imádkozzanak a halottaikért. Az alsótanyán élők nem klasszikus, hanem kerek perec formájú kalácsot sütöttek. Földeákon és Szajánban lisztet, gabonát és főzeléket ajándékoztak a szegényeknek, a templomban osztották szét közöttük
– mesélte az alsóvárosi Napsugaras Tájház munkatársa. Másik érdekességként azt is elmondta, hogy az egész országban úgy tartották eleink, hogy Mindenszentek éjjelén a halottak miséznek a templomokban. Meglesni azonban nem volt szabad őket, mert aki megtette, arra hamarosan halál várt.
Dologtiltó nap volt halottak napja
A halottak napja hajdanán is temetőlátogatással telt. Hazatérvén gyertyát gyújtottak, majd imádkoztak, amíg leégett. Ezt sorra annyiszor ismételték, ahány halottról meg akartak emlékezni.
– Dologtiltó nap volt, nem lehetett a földekre menni. Ha valaki mégis elment dolgozni, úgy tartották, hogy elkap egy úgynevezett kásadaganatot, amely a test bármely részén kinőhetett – mondta Kulik Melinda. Hozzátette, hogy ha a földeken nem is, otthon azonban serénykedtek eleink, kukoricát morzsoltak, gabonát őröltek vagy éppen a szérűből hordták be a szénát. Az ország bizonyos részein azonban tilos volt ezen a napon mosni és meszelni is. Utóbbi kapcsán azt tartották, hogy aki halottak napján meszel, annak a házát ellepik a férgek.
– Ásotthalmon volt szokás, hogy a hazajáró lelkeknek ételeket tettek ki, amelyeket később kiosztottak a szegényeknek – fűzte még hozzá a néprajzos muzeológus.
A legbátrabb férfit is hazavárta az asszony
A novemberi néphagyományok sora 5-én Szent Imre napjával folytatódott, akit apjával, Szent Istvánnal együtt a csizmadiák tiszteltek pártfogójukként. Imre herceg szobra az alsóvárosi templomban is megtalálható. Éppen ezért ünnepnapján a csizmadiák mondattak misét, majd közös lakomát csaptak.
Kulik Melinda megosztotta lapunkkal Tombácz János, a szegedi táj legendás mesemondójának egyik bájos-mókás történetét is, amely jól bemutatja, hogy milyen megítélésnek örvendtek hajdanán a csizmadiák. Felettébb ravasz népség hírében álltak.
– Élt egyszer egy csizmadia, aki gyönyörű csizmát készített. Azt mondta, hogy bárkinek odaadja, akinek jó a lábára és nem fél semmitől. Egy férfi kapva kapott az alkalmon, elment a csizmadiához és bemutatkozott neki a világ legbátrabb embereként. A csizmadia leültette egy székre, hogy felpróbálhassa a csizmát, ami hogy, hogy nem éppen jó volt a lábára. Ám, amikor fel akart állni a férfi, nem tudott, ugyanis előtte a csizmadia bekenette csirizzel a széket az inasával. A férfi segítségért kiáltott, hogy oda lesz a nadrágja és jaj neki, mit szól majd a felesége. Mire közölte a csizmadia, hogy vegye le a csizmát, mert mégiscsak fél valakitől, a saját feleségétől – mesélte el Kulik Melinda.
Jézus patkolta meg Lénárd szamarát
November 6-hoz, Lénárd napjához is érdekes történet kapcsolódott Szegeden. A néprajzos muzeológus elmondta, hogy a kovácsok pártfogója a néphiedelem szerint részeges, káromkodós férfi volt, mielőtt szent lett. Egyik alkalommal éppen a szamarát patkolta, amikor Jézus arra sétált Szent Péterrel. Jézus felajánlotta segítségét Lénárdnak, aki elfogadta. Erre Jézus levágta a szamár lábát, megpatkolta, majd visszaforrasztotta úgy, hogy forradás sem maradt. Lénárd ezen felbuzdulva maga is levágta egy lábát a szamárnak, megpatkolta, visszaforrasztani azonban már nem sikerült neki. Ezért Jézus után szaladt, és elpanaszolta baját, mire Jézus arra biztatta, hogy sokat imádkozzon, akkor visszaforr majd az állat lába. Így is történt, onnantól kezdve pedig Lénárd Istenfélő emberként élte tovább életét.
Bélesadó és rétespénz dukált a jókívánságért
November 11-éhez időjárás-jóslat kapcsolódott Szegeden, amely szerint „ha lucskos Márton napja, akkor fehér karácsony lesz”. Emellett Márton napján kapták meg rendszerint a pásztorok a jussukat. Kulik Melinda elmondta, hogy országszerte szokás volt, hogy Márton vesszejével, azaz egy ágas-bogas vesszővel jártak házról házra a pásztorok.
– Bekopogtak a házakhoz, és azt mondták, hogy ahány ága van Márton vesszejének, annyi malaca legyen a disznónak. A gazda cserébe a jókívánságért bélesadót vagy rétespénzt adott. A vesszőt pedig ezután többnyire a disznóól ajtajához tették, hogy megvédje az állatokat a dögvésztől – mesélte a muzeológus.
Azt is tartották, hogy aki Márton napján nem eszik, az egész évben éhezni fog. Mártont továbbá a bor bírájának is nevezték, hiszen ekkorra forrt ki az újbor. A libalakoma csontjából pedig jósoltak: a fehér hófödte karácsonyt, a barna csont lucskos-sáros ünnepet vetített előre.
Mindemellett a Márton-nap során sem lehetett mosni, sem teregetni, mert különben, úgy tartották, hogy elpusztul a jószág.
A leányok gallyat zöldítettek, a legények inget loptak
Erzsébet napjához Szegeden nem kapcsolódott említésre méltó néphagyomány. Csupán, ahogy országszerte, környékünkön is megjegyezték, ha aznap havazott, hogy Erzsébet megrázta a pendelyét.
Katalin-nap, azaz a kisfarsang utolsó napja azonban bővelkedett a mágikus cselekedetekben. A legenda szerint Jézus menyasszonyává fogadta Szent Katalint, ezért az eladó sorban lévő leányok előszeretettel folyamodtak különböző férjjósló praktikákhoz az ünnepnapon.
– Bevittek egy meggy gallyat a házba, a tiszta szobába. Várták, hogy kizöldüljön, mert az azt jelentette, hogy hamarosan férjhez fognak menni. Egyes helyeken férfineveket tartalmazó cetliket is aggattak a gallyra. Amelyik ága leghamarabb kizöldült, úgy tartották, hogy azt a nevet fogja viselni a leány leendő férje – mesélte Kulik Melinda, majd hozzátette, hogy a leányok mellett a legények is megjósolhatták jövendőbeli mátkájukat.
– Katalin napján vagy el kellett lopniuk a leányok ingét és betenni a párnájuk alá, vagy egész nap böjtölniük kellett, hogy megláthassák álmukban jövendőbelijük arcát – mesélte a muzeológus.
Az algyői leányok minden mágiát bevetettek
Szent András napján, november 30-án a leányoknak kellett böjtölniük, ha éjszaka meg akarták álmodni jövendőbeli férjük arcát.
– Ha nem böjtölt, de éjszaka fölkelt a leány, és megfordította háromszor a párnáját, akkor is megálmodta a jövendőbelijét – fűzte hozzá Kulik Melinda.
Az algyői leányok biztosra mentek, ezt is, azt is betartották. Naphosszat böjtöltek, azután este, lefekvés előtt épphogy megmosakodtak, nem törölték szárazra kezüket és arcukat, majd háromszor párnát fordítottak, közben azt mondták: „párnámat rázom, Szent Andrást várom, mutassa mög a jövendőbeli párom!” – mesélte Kulik Melinda.
A felsővárosi leányok ólmot öntöttek, amelynek megszilárdult formájából jósolták meg leendő férjük foglalkozását. A rábaiak az egész napos böjt után a párnájuk alá kalapot és nadrágot tettek, hogy megálmodják leendő párjukat, a szőregi leányok pedig gémeskútba tekintve pásztázták leendő férjük arcát.
