Feltörekvő tehetség

3 órája

Kovács Csaba Hexa új klipje berobbant a köztudatba – videóval

Három hét alatt 12 ezren nézték meg a hódmezővásárhelyi tehetséges rapper, a 16 éves Hexa legújabb klipjét, ami az Elveszett szerelem című dalára készült. A fiatal előadóval a nyáron fesztiválokon, klubkoncerteken találkozhattak a rajongói. Kovács Csaba Hexa egyre népszerűbb, már felismerik az utcán.

Kovács Erika

Év elején mutattuk be olvasóinknak a tehetséges fiatal vásárhelyi zenészt. Kovács Csaba Hexa előadói néven építi a rap-karrierjét.

Hexa, klip, videóklip, Elveszett szerelem, GwM, Ginoka, rap, Gettó láz, Piszkos nyár, Kovács Csaba Hexa
A tehetséges fiatal rapper, Kovács Csaba Hexa a nyáron több helyen is fellépett. Egyre otthonosabban mozog a színpadon. Fotó: Kovács Csaba

Koncertek, fellépések – így telt a nyár

Csaba néhány éve ír szövegeket és egy éve azzal állt a szülei elé, hogy az egyik szerzeményéből szeretne stúdiófelvételt. Így készülhetett el a Millió álom című dal, majd a videóklip is, amit két hónap alatt kilencezren néztek meg. A szülők egy feltételt szabtak a fiúknak, a zenélés nem mehet az iskola rovására. Csaba a Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium 10. osztályos diákja, villanyszerelőnek tanul.

A fiatal rapper most pedig egy olyan dallal és klippel jelentkezett, hogy elkerekedett a szemünk. Az Elveszett szerelem című számot három hét alatt már 12 ezren látták, ami nem csoda, hiszen még azoknak is tetszik, akik egyébként nem kedvelik a rapzenét.

– Nyáron több fesztiválon is felléptem, például Sóstón. Voltak klubos fellépéseim is, nagyobb nevekkel, mint VZS, vagy a Cosmix. A Cosmix-nek a Sótói Fesztiválon én voltam az „előzenekara”. Több jeles dj-vel is egy színpadon szerepeltem – említette meg Csaba, akit minden fellépésére elkísérnek a szülei is.

Ginoka lett a producere

– Időközben zenei producert váltottam, GwM öcsével, Ginokával dolgozom együtt. Énektanárhoz is járok. Az utóbbi három számom, a Gettó láz, a Piszkos nyár és az Elveszett szerelem nála készült – tudtuk meg a fiatal zenésztől, aki élvezi a klipforgatás minden percét.

A Gettó láz a vásárhelyi Raktárban készült, a Piszkos nyár a város határában, a Sun Cityn, az Elveszett szerelem pedig egy szegedi műteremben.

Hexa minden szám szövegét maga írja, az alapokat a zenei producer készítette az ő elképzelései alapján. A klipek szereplői barátok, ismerős táncosok.

Kovács Csaba Hexa néven vált ismertté

– A vártnál is nagyobb sikert arattak ezek a számok és a klipek. Igazából negatív visszajelzéseket nem is kaptam. Átérzik a zenét, a történetet. Az Elveszett szerelem különösen tetszett mindenkinek, még egy temetést is forgattunk hozzá, részben temetőben, részben egy külső helyszínen, ahol a forgatás előtt markoló ásta ki a helyet. Emlékezetes marad…

Hexát már felismerik az utcán. Furcsa számára a népszerűség, de jó érzéssel tölti el, hogy egyre többen ismerik a nevét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában