Kulturális kavalkád

3 órája

Fényfestéssel és Beatles-slágerekkel kezdődött az Őszi Kulturális Fesztivál – galériával

Kiállítás nyílt, fényárba borult az egyetemi épület, és Beatles-slágerek dübörögtek kedden a Dugonics téren. Elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja.

Delmagyar.hu

Hét hét, hetven helyszín, háromszáz program – számokban így összefoglalható a szegedi ősz legnagyobb kulturális kavalkádja. Koncertek, kiállítás-megnyitók, könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, színházi és tudományos előadások is szép számmal kaptak helyet az Őszi Kulturális Fesztivál programkínálatában.

SZTE, fényfestés, fesztivál
Látványos fényárba borították az SZTE központi épületét
Fotó: Karnok Csaba

Hétfőn este a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának épületében tartották a fesztivál hivatalos megnyitóját. Potyó Imre természetfotós kiállításával kezdődött a november végéig tartó programsorozat. A környezetkutató természetfotós különös és rejtett fajokat ábrázoló fényképeit válogatta be a tárlat anyagába. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának mottója: „Olyat láttatni és úgy, ahogyan kevesen”. Magyarországon kétszer kapta meg Az Év Természetfotósa címet, emellett A magyar természetfotó nagydíjasa lett. A világ legrangosabb fotópályázatán hat képét is külödíjban részesítették már, legutóbb pedig a Dubaji HIPA-n nyert első díjat, ami magyar fotósnak még sosem sikerült. Idén Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

A tárlatmegnyitó után a Borica-Bálint Sándor Táncegyüttes pezsdítette fel a hangulatot énekes-táncos ízelítőt adva a magyar virtusból. Majd Beatles-slágerek dübörögtek Czutor Zoltán és a Belmondo együttes előadásában. 

A fesztivál nyitóestéjén ezúttal is szemet gyönyörködtető fényárba borították az SZTE Rektori Hivatalát. Gigantikus falevelek hulltak alá, színpompás óriásvirágok nyíltak az épületen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában