Az 1956 utáni kultúrpolitika elvárásai a művészektől

Traktor, téesz, nagyipar és az új lehetőségektől boldog munkás-paraszti világ. Az 1956 utáni kultúrpolitika fontos szerepet szánt a vásárhelyi művészeknek: az erőltetett mezőgazdasági kollektivizálás, a termelőszövetkezeti rendszer pozitív bemutatása alapvető elvárás volt. Ahogy annak az erősen kontrollált és cenzúrázott sajtótermékekben, irodalomban, filmművészetben is meg kellett jelennie. Ám szándékuk nem volt mindenben sikeres.

Ezen ellentmondásos, sok szempontból izgalmas korszakot mutatja be A vásárhelyi iskola – a magyar újrealizmus című kötet. A könyv vásárhelyi bemutatóján Tóth Károly művészettörténész, a gazdagon illusztrált könyv szerzője, Tóth Árpád, a könyvet kiadó Neon Galéria tulajdonosa, valamint Ibos Éva művészettörténész, a Tornyai János Múzeum főmuzeológusa beszélgetett a korszakról.

Az 1956 utáni kultúrpolitika

A kötetben olvasható tanulmány, csakúgy mint a gondosan beválogatott művek bemutatják, hogy a vásárhelyi művészek krónikásként miként fogalmazták és örökítették meg a vidéki élet alapjait az 1950-es évektől kezdve fokozatosan átíró társadalmi változásokat. 

– A művészek sok szempontból igazodtak ugyan az elvárásokhoz, ám megpróbálták kétségeiket is megfogalmazni. A fiatal helyi művészek realista valóságábrázolása nem volt mentes a kritikai hangvételtől sem – így fogalmazott erről lapunknak Tóth Károly. A könyvben bemutatja azokat a művészeket, akiknek munkássága ebben a korszakban részben kultúrpolitikai viták tárgya is volt.

A szocialista realista elvek

Miközben a vásárhelyi Alföldi Galériában éppen a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyaga látogatható, Tóth Károly kötete éppen a hét évtizeddel ezelőtti kezdeteket eleveníti fel.

– Arra törekedtem, hogy úgy mutassam be a Vásárhelyi Őszi Tárlatot, mint az akkor felelemelkedő művészeti csoport legfontosabb, országosnak szánt seregszemléjét – hangsúlyozta a szerző. Tanulmányában számos érdekesség mellett olvasható azt is, hogy a szocialista realizmus elveit elég hamar számon kérték az alkotóktól. Az egyik legkorábbi kritikát éppen az 1959-es őszi tárlat megnyitóján fogalmazta meg Aradi Nóra akkori művelődésügyi minisztériumi osztályvezető.

Egy korszak tragédiája

Aradi Nóra úgy látta, az alkotók nem érzik a paraszti élet hangsúlyos változásait, a művészettől marxistább programot vártak el. Szalay Ferenc festőművésztől például emiatt majdnem megvonták a Derkovits-ösztöndíjat, amelyet egyébként országosan mindössze néhány fiatal művész kaphatott meg. De vajon mit tett Szalay? Sajátos látásmódú alkotásain képes volt egy korszak tragédiáját ábrázolni. 

Tóth Károly hiánypótló könyve elérhető a Tornyai János Múzeumban.