Helyi kultúra

2024.09.13. 19:09

A jó pálinka titkát kutatta a vásárhelyi mustra zsűrije

Tábori Szilvia

Fotó: Tábor Szilvia

Mit is jelenthet a harmónia tartóssága egy pálinka esetében? Az idei vásárhelyi Butellás Pálinka Mustra zsűrije kóstolás közben valahogy úgy összegezte mindezt: amikor az első illat, majd az íz élménye, az összhang érzete a kóstolás után hosszabban velünk marad, akkor egy igazán remek párlatról beszélünk. Majd túl a bírálatra beadott 21 tétel felén, pénteken délután a vásárhelyi Tájházban tartott zsűrizésen azt magyarázták kérdésünkre, hogy a jó pálinka esetében a felhasznált gyümölcs már az illat alapján felismerhető. Az első korty után pedig pontosan érezhető, ha az adott ital mentes a cefrézés hibáitól. Az ítészek sorolták is a mellékízek lehetséges okait, mint például, hogy sokáig és nem megfelelő hőmérsékleten tárolták a cefrét, vagy akár azt is, hogy mennyi szár, mag került bele. De még azt is kiérzik, ha az melegben erjedt ki. Értékelik, ha az adott pálinka úgymond mentes a sallangoktól, tiszta illatú, ízű, karakteres, harmonikus, szépen készített. 

pálinka
Szeptember 14-én, szombaton 15 órakor a vásárhelyi Tájházban hirdetik ki a VI. Butellás Pálinka Mustra legjobbjait. Fotó: Tábori Szilvia

Hatos-Szekander Ferenc szentesi pálinkafőző, a zsűri egyik tagja úgy fogalmazott, a jó pálinka minél inkább hasonlít az alapját adó gyümölcs jellegzetességeire, ízére, kóstoláskor jó benyomást kelt, jól esik elfogyasztani és kellemes lecsengést hagy maga után. Alapja az egészséges gyümölcsből készített cefre. Ehhez figyelni kell a gyümölcs megfelelő feldolgozására, ledarálására, arra, hogy a szár, mag lehetőleg ne kerüljön bele, illetve hűvös, oxigéntől mentes helyen legyen kierjesztve. Majd utána azonnal kifőzve. Az elő- és utópárlati részeket pedig ki kell hagyni belőle. A szentesi pálinkafőző lát némi javulást az otthon főzött pálinkák minőségében is, egyre többen tanulják meg a finom párlathoz szükséges fogásokat.

pálinka
Fotó: Tábori Szilvia

 Az eredményt a szeptember 14-én, szombaton tartandó XII. Vásárhelyi Ízök Fesztiválján hirdetik ki a hódmezővásárhelyi Tájházban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában