2 órája
Fekete Gizi születésnapját ünnepelték a szegedi színészek – videóval
Születésnapot ünnepelt a Szegedi Nemzeti Színház társulata szombaton. Fekete Gizi színművésznőt 75. születésnapja alkalmából meglepetés dallal köszöntötték.
Az ajtó című darab szombati előadása után, a harsogó vastaps alatt váratlanul színpadra lépve Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója és Binszki József várospolitikai alpolgármester virágcsokrokkal köszöntötték Fekete Gizi színművésznőt 75. születésnapja alkalmából.
– Egészen hihetetlen módon már több mint negyven éve van a pályán, és ebből a 48 évből 39-et a Szegedi Nemzeti Színház társulati tagjaként, az önök szolgálatában töltött el. Igazgatók jöttek, mentek, de Fekete Gizi örök. Számos díjjal jutalmazták és számos csodálatos alakítással szolgálta a mindenkori nézőket és építette a társulatot, a színház és a város hírnevét – mondta Barnák László.
Fekete Gizi meghatódva mondott köszönetet. Úgy fogalmazott, az, hogy éppen ezeken a deszkákon állhat éppen ezzel a társulattal, egyrészt a szerencsének, másrészt a kegyelemnek köszönhető.
A születésnapi köszöntés a vastaps és az átöltözés után folytatódott, a társulat tagjai újabb meglepetéssel várták az ünnepeltet a Kisszínház aulájában. Tortával és A padlás musical közkedvelt slágerének szeretetteli átiratával köszöntötték kollégái Fekete Gizit.
– A Gizi, az kell, hogy ne vesszünk el, most őt köszöntjük fel... Rád mindenki felnéz, és tudjuk is, hogy miért, ez reméljük, segít, hogyha kimerülnél! Itt minden sor velős, mert nagyon szeretünk, ezzel a kis dallal így ezért köszöntünk – énekelték a színészek.