Népzene

2024.08.03. 17:23

Zenélt, dalolt a művelődési központ Kisteleken – GALÉRIA

Tizenkét település tizenhárom együttese, dalköre és citerazenekara lépett fel szombaton a kisteleki Klebelsberg Művelődési Központban tartott népzenei találkozón, melynek házigazdája és rendezője a helyi Kisteleki Citerazenekar volt.

Imre Péter Géza

A szombati népzenei találkozón a fellépők és a közönség is jól szórakozott. Fotó: Imre Péter

– Koccintsunk arra, hogy jól sikerüljön a mai délután, este – csendült össze két pálinkával bélelt pohár a Klebelsberg Művelődési Központ aulájában szombaton délután a népzeneit találkozó kezdete előtt mintegy 1 órával.

Az eseményen tizenkét település tizenhárom együttese, dalköre, citerazenekara – utóbbiakból nyolc volt – szerepelt, és érdekesség, hogy nem a vendéglátó kisváros, hanem Csólyospálos képviseltette magát két fellépővel. Hallhattunk még szentesi, zákányszéki, apátfalvi, zsombói, jászszentlászlói, kiskundorozsmai, baksi, szanki, keceli és földeáki nótázókat és zenészeket, a színházterem zsúfolásig megtelt szereplőkkel és érdeklődőkkel. A felsorolásból kiderül, határon, megyehatáron átnyúló eseményt szervezett az 51 éves Kisteleki Citerazenekar, melynek vezetője, Víghné Lócskai Krisztina elmondta, a találkozónak is több évtizedes a múltja.

A fellépések előtt Nagy Sándor polgármester megköszönte minden résztvevőnek, hogy vigyáznak a múlt értékeire, őrzik a hagyományokat, a népzenét, a nótákat és a citeramuzsikát, „az örökség így nem vész el soha”. – Hazatérve, otthon mondják el, Kisteleken szokás inni egy pálinkát és megköszönni a mieinknek az eddig végzett munkát – mondta arra utalva, hogy egy-egy szép virággal kedveskedett Víghné Lócskai Krisztinának és a helyi nyugdíjas klub vezetőjének, Szalai Józsefné Marikának. Majd megelőlegezve jó hangulatot – nem kockáztatott sokat... –, tréfásan nagyapja mondását idézte, miszerint félrészegség kidobott pénz.

Először a Kisteleki Citerazenekar „foglalta el” a színpadot, és már az első dalcsokrukkal vastapsot arattak, utána pedig egy Sosztakovics mű citeraátiratát adták el, fantasztikus, szinte megismételhetetlen élményt nyújtva a zenésztársaknak és a közönségnek. A következő fellépő a Csólyospálosi Tamburás Együttes már megénekeltetett, megfütyültetett mindenkit, még a helyi televízió operatőre is együtt énekelt velük – munka közben. És aki azt gondolja, ezt nem lehetett fokozni, az téved és biztosan nem volt ott szombaton a kisteleki népzenei találkozón.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában