Felvonulás

2024.07.19. 20:15

Fürdőkádastól akasztotta traktorja vonóhorgára a barátját – Galéria

Idén is több mint száz traktorral vonultak fel a gazdák, megnyitva a domaszéki falunapokat. A pénteki eseményen láttunk igazán extrém megoldásokat is: volt, aki járművével egy megtöltött fürdőkádban pihenő fiatalembert húzott.

Timár Kriszta

Fotó: Török János

Idén is több mint száz traktor vonult fel Domaszéken. A falunapokat megnyitó pénteki esemény kezdi kinőni a települést: a mezőgazdasági járművek már alig fértek el a a Köztársaság téren. Bár munka ebben az időszakban még bőven akad a földeken, a környékbeli gazdák szívesen jönnek, mert a nagy buli mellett remek társasági esemény is, ahol találkozhatnak, beszélgethetnek.

traktor
Több mint száz traktorral vettek részt a gazdák az idei domaszéki felvonuláson is. Fotó: Török János

Persze akinek nincs traktora, az is jól szórakozik – főleg a kisgyeremekes családok, amelyek számára gyakorlatilag kötelező program a hatalmas monstrumok nézegetése, illetve az integetés a menetnek. A most 3 éves Marci, bár beszélni még nem tud, folyamatos mosollyal az arcán mutogatta szüleinek az újabb és újabb érkezőket. Pedig nem újdonság számára a traktor: a családban is van egy John Deere. A dupla kerekes járművel szüleivel együtt természetesen ő is a felvonulók között volt.

Neki még nincs saját traktorja, nem úgy a 14 hónapos Olivérnek. Az anyameghajtással húzott járgányra még egy napernyőt is szereltek, így a kisfiú teljes kényelemben tudta nézegetni az igazi gépeket. 

Imádja ezeket, karácsonykor a fénytraktorokat is megnéztük

 – mesélte édesanyja, Karlovic Csilla.

A cukiságfaktort kimaxoló család mellett voltak még jópáran, akik úgy gondolták, emlékezetessé teszik megjelenésüket. És az az igazság, hogy ehhez idén már kevés volt a székekkel, szalmabálákkal felszerelt utánfutó, ahol kisebb-nagyobb kompánia tudott üldögélni. Az egyik leglátványosabb kompozíció a domaszéki motorosoké volt: a traktor után kötött platón több kétkerekűt is felállítottak, melyeken Mad Max stílusban bőrszerkós hölgyek és feketébe öltözött urak reklámozták a vasárnapi motoros rendezvényt. Őket kísérte a menetben motorjával Balogh Jenő – szőrös kabátban. 

Nagyon nem fázok. De megéri a buliért

 – mosolygott.

Tény egyébként, hogy ezen a rendezvényen soha nem fázik senki, idén azonban egyvalaki ezt mégis elmondhatta magáról. A 19 éves Bittó Nándor volt az, akit barátja, Szécsi Tamás a traktorja után kötött, kerekeken guruló fürdőkádban húzott. – Fél órája töltöttük fel kútvízzel. Nagyjából 8 fokos – mesélt arról, hogy érzi magát az extrém strandolás közben. Azt is elárulta, hogy elég kényelmetlen a dolog, mert az általa fabrikált vizes járműből kimaradt a lengéscsillapító, így minden kátyút megérez. De így is megérte a buli, mert minden kétséget kizáróan őket fotózták idén legtöbbet.

A traktorosok a hagyományoknak megfelelően délután 5 órától végigvonultak Domaszéken. Ezt követően Mihálffy Béla országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően mindannyiukat megvendégelték: az iskolaudvaron marhapörkölt és pacal várta a traktorosokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában