A mai világban a mese szinte provokáció

Olyan ízzel, fantáziadús meseszép hasonlatokkal szővi mondandóját, hogy előadáson kívül sem feltétlenül tudható, éppen a valóságról beszél, netán éppen egy történetet formál. Mellé folyton huncutul mosolyog, tudatva, nem csupán előadása kedvéért csomagolja bolondságba az igazságot. Kimondja, amit gondol; őszinteségét áradó derűje nélkül könnyen érhetné a nyersesség vádja, így viszont életre szóló tanulságot, a gondolkodás és önvizsgálat lehetőségét kínálja fel. Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó a vásárhelyi Ótemplomba hozta el Isten bolondja című estjét. 

A disznópásztor észjárása

A mesemondó azt mesélte lapunknak, hogy Richard Tarlton, az Erzsébet-korszak angol színésze, amikor úgy érezte, hogy nem sikerült igazán aktuális színházi estje, verekedéseket provokált. Bement a nézőközönség közé és lekavart pár fülest. Egész London azt várta, történjen végre valami, oda szoktak hát az emberek a színházba.

– Ez egy világtörténeti pillanat, mert a színház nem a beavatottak, a jól értesültek helye lett általa, hanem mindenkié. Tarlton disznópásztor, vízhordó, vívó, tánctanár, meg balladaköltő volt. Majd udvari bolond lett, a király fülét harapdálta, hogy király változz meg és ezért kapott kenyeret. A hozzá hasonló észjárású figurák, az emberjavító gondolatok, a világot megváltoztatni képes bolondos igazmondás izgat – mondta lapunknak Berecz András nem sokkal Isten bolondja című előadása előtt. 

Bánatból bánat lesz

De tovább is érvelt a bolondos kifejeződés mellett. 

– Amikor komolyan mondod, amit gondolsz, a fejeddel játszol, ezt a régiek is tudták. Bukfenc, csavar nélkül csak úgy egyszerűen más fejére olvasni a bűnt, miközben még meg is haragszol, durva és dühös leszel, abból nem javulás lesz, hanem kipattan a szikra. A harag haragot szül, bűnből bűn lesz, bánatból bánat. De a vidám hangnemnek van egy érdekes esélye: a bűnös talán meghallgatja a rá vonatkozó részt és esetleg katarzison megy keresztül. Ez egy érdekes hangnem, amit kár kiiktatni – hangsúlyozta. 

Berecz András az Isten bolondjáról úgy fogalmazott: Shakespeare a bolondban bölcset lát, és sokszor éppen a bölccsel állítja szembe. Alig van drámája, amelyikben ne magasztalná fel az udvari bolondot, bohócot. Sok ember meghökkentő, kíméletlen igazságát a bolond szájára adja. Pontos ítéletei, váratlan szúrásai nevettetnek előbb, később, mikor a színpadon már csak a hűlt helye van, és ő már rég az öltözőben vetkezik, szavai akkor ejtenek gondolkodóba. Úgy, mint Barát Jóska sziporkái, nehéz időkben, Gyergyóalfalun. Vagy mint Hazug Pistáé, a salomvári Gál Sanyi bácsié, a nagymágocsi ferences szerzetesé, Felicián testvéré. 

Óriási tollpihe

Berecz András szerint a mese, amely úgy okos, hogy érthető, a mai világban szinte provokáció. A modern költészet egy óriási része tollpihét visz fel nyögdécselve domboldalon, miközben névtelen, kicsiszolt alkotások egy lábon ugrálva a havason sziklákat hordanak. A különbség hajmeresztő. 

– Mesemondás közben nagyon szeretném az emberekkel azt közölni, hogy csodálatos, védenivaló anyanyelvünk van. Olyan anyanyelvünk, amely hihetetlen tempóban romlik. Mérhetetlenül felfokozódott, képtelen a maga logikájával megújulni. Más erre nem tud vigyázni, csak mi – mondta.