Nyulász Péter író esete olvasóival

2022.10.07. 20:00

Másként peregnek a “belső mozi” képei

Írói szándék és a gyerekközönség változó igényei közötti egyensúlyról beszélt lapunknak Nyulász Péter író a vásárhelyi könyvtár vendégeként. A Helka – A Burok-völgy árnyai című kötettel korábban elnyerte az IBBY - Év Gyermekkönyve díjat.

Tábori Szilvia

Nyulász Péter korábban a Helka – A Burok-völgy árnyai című kötettel elnyerte az IBBY - Év Gyermekkönyve díjat. Fotó: Tábori Szilvia

A világ rohanásával nem könnyű lépést tartani, az olvasó és az alkotó közötti csatornát egyre fontosabb megteremteni, megerősíteni. A mai gyerekeknek különösen szükségük van az őket körülvevő világról szóló történetekre

 – hangsúlyozta lapunknak Nyulász Péter író, aki péntek kora délután két rendhagyó irodalomórát tartott általános iskolásoknak a Németh László Városi Könyvtárban. 

Fotós: Tábori Szilvia

Másként működő fantázia

Bő tíz évvel ezelőtt megjelent Helka-trilógiájának kötetein sokáig a nyolc-tízéves célcsoport lelkes olvasói rágták át magukat. Ahogy Péter fogalmazott: kitűnően működött a belső mozijuk a háromszáz oldalnyi szöveg olvasása közben. Ám idővel már a hatodik-hetedik osztályosok, a 11-12 évesek is forgatták. Péter szerint az időközben megjelent alfa-generáció tagjai merőben eltérő ingerküszöbbel élnek: 10-20 másodpercenként keresik az új információkat, türelmetlenek a hosszabb szövegekkel. 

Az író-olvasó találkozókon is tapasztaltam, hogy változik a gyerekközönség igénye. Négy-öt évvel ezelőtt lehetett először hallani arról a jelenségről, hogy néhány óvodásnál egyszerűen nem működik az az úgynevezett belső mozi. Dolgozik a fantáziájuk, de már egészen másként. Pszichológusok, viselkedéskutatók vizsgálják a jelenséget, én viszont azt tudom, hogy másként kell megszólítanom őket

 – hangsúlyozta Nyulász Péter. 

Látvány és tartalom

Nyulász Péter szerint hatalmas kihívás, hogy a korábbi szemléletét tovább vigye, ugyanakkor a célcsoportja megértse őt. 

Úgy kell megszólítanom őket, hogy közben ne engedjem el azt a szándékot és célt, hogy választékos nyelven, irodalmi igénnyel szülessenek meg a szövegeim. El kell fogadni, hogy a grafikai ingerek, vagy a sztorihoz lazán kapcsolódó plusz információk szükségesek, de nem lehet kontraproduktív a végeredmény. A helyes arány roppant fontos. 

Péter BerGer Szimat Szolgálat című kötetének írásakor például pedagógusok is segítették őt. 

Fotós: Tábori Szilvia


Kötve hiszem 

Nekünk a gyerekek érdeklődésével kell lépést tartani. Nem egyik alkotás konkurenciája a másiknak, hanem minden egyéb, ami a gyerekek szabadidejére pályázik. Nem csak a mobiltelefont értem ezalatt, bármit, ami vonzó lehet. Tudnunk kell valós alternatívát kínáló, izgalmas történeteket nyújtani

 – hangsúlyozta a szerző. Hozzátette: a hatalmas hírzajban a szakma képviselői nem várhatnak tétlenül, el kell juttatni a kiadványokat a gyerekekhez és természetesen a felnőttekhez. Az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumnál, illetve a MeseCentrum online folyóiratnál is ezzel a céllal dolgoznak. Kötve hiszem címen indítottak egy podcast sorozatot, amelyben egy asztaltársasággal vesézik ki a gyerekkönyvek, gyerekirodalom aktuális kérdéseit. Legutóbbi adásukban arról beszéltek többek között, vajon mesébe illő téma-e a háború? 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában