Diszkózenével „harcoltak” az ízlésért

HódmezővásárhelyA helyi könnyűzenei életben járatos Sulyok Csaba a Csongrád Megyei Hírlap korabeli év­­folyamait böngészte, egykori zenészekkel beszélgetve térképezte fel annak a korszaknak a zenei életét, amelyben a korabeli ifjúság igényeiből a Csongrád Megyei Vendéglá­tóipari Vállalat igyekezett profitálni, olykor még a városi tanáccsal is dacolva. A Vásárhelyi Látóhatár honlapján rész­­letesen írt a helyi könnyű­ze­­nei életről, legutóbb pedig a vásárhelyi könyvtárban tartott háromrészes előadás-sorozatot a témában. 

Tekerj a Szabad Európára 

Pezsgett a könnyűzenei élet 1957-től főleg a Tiszavirág Presszóban, a Béke és a Tisza Szállókban, valamint a KISZ védnökségével az Ifjúsági Házban. A korszak egyik meghatá­rozó zenekara a Honvédség Tánc­­zenekara volt, amelynek tagjai még nem játszották a közönségcsalogató modern tán­­cos slágereket, az akkor di­vatos twistet. Eközben a dél-alföldi fiatalok főként az újvidéki rádiót hallgatták, a jugoszláv adó szabadon sugározhatott a Magyar Rádióban nem játszott számokat. A Szabad Európa rá­dióban Cseke László Teenager partyját vagy a Luxemburgi Rá­­­diót hallgatták. 

Szovjet elismerés 

Vásárhelyen egyszerre több műfaj is futott egymással párhuzamosan: a korszak elején a jazz még tiltott műfajnak számított egészen addig, míg 1961-ben a Szovjetunióban el nem ismerték. A jazz mellett a cigányzene akkoriban hasonlóan népszerű volt; az 1960 decemberében a Béke Szállóban rendezett prímásversenyt a ma már legendaként emlegetett Oláh Toncsi és Gaudi-Tass János holtversenyben nyerték meg. 

A beatkorszak elején leg­­inkább bu­­dapesti és sze­gedi tánczenekarok szórakoztatták a vásárhelyi fiatalokat, akik 1958-tól az előbb az Ifjúsági Házba, majd a Béke Szállóba jártak Ötórai Teára. A táncos rendezvényeken a belépőjegyek árát a zenekar kapta, a fogyasztáson pedig a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat keresett. Eközben a Petőfi utcai tánciskolában továbbra is a hagyományos táncokat tanította Miklósné Klári néni, Lutor Gyula és Kazi Gábor. 

Levágatott hosszú haj 

Hódmezővásárhely első gitár­együttese 1963-ban alakult: a Böszörményi Együttes a vá­­rosban a következő években megalakuló beatzenekarok elő­­futára volt. A műfaj meghatározó gitárhangzása nagyon újszerűen hatott, ha a gitárzene megszólalt valahol, megbénult az élet az utcán. Később egy-egy nagyobb port kavaró esemény vezetett, a már „aj­­tókon dörömbölő” vásárhelyi beatzenekarok sikereinek csúcsához. 

– Az 1960-as években elindult Nyugatról a rock, a beat hazánkba, az akkori politika nem nagyon szerette a rockzenét, a zenészek hivatalosan is munkanélküliek voltak, a rendőrök bármikor igazoltathatták őket, hosszú hajukat levágathatták, kifogásolták öl­tözködésüket. És bár az amatőr zenészeknek volt jövedelmük, igazoltatáskor bizonyítani kellett főállásukat, különben munkakerülés vádjával kihallgatásra vitték őket – írta Szappanos László zenész a Hódmezővásárhelyi Nevada Story című könyvében. 

Hódított a gitárzene 

Vásárhelyen a Nevada és a Piramis zenekarokért különböző tár­­sadalmi rétegek rajongtak: az előbbit inkább a külvárosi munkásfiatalok kedvelték, utóbbiért főleg a belvárosiak. Koncertjeik százakat vonzottak, holott névte­len levelekkel, kitalált indokokkal igyekeztek ellehetetleníteni a bandákat. A hatalom veszélyesnek tartotta az „ellenőrizhetetlen, a szocialista erkölcsöknek nem megfelelő programokat, viselkedési formákat”. A két ze­nekar előtt már 1965-ben fellépett az Ötórai Teákon a vásárhelyi tagokból álló Tiggers, illetve a Mariner Five, és abban az esztendőben már nem csak a hétvégeken rendeztek zenés-táncos Ötórai Teákat a Béke Szállóban, hanem szerdánként is. 
Trónfoglaló DJ-k 
A Piramis egyik 1973-as fellépése után a helyi sajtóban megjelentetett névtelen levélben támadták meg őket. Állítólag a közönség tagjai székeket törtek össze, 25 ezer forint kárt okozva. A zenekar lassú végét jelentette ez a levél, majd az, hogy felújították a Béke Szállót, és oda aztán már nem engedték vissza őket. 

A Nevada 1968-ban bejutott a televíziós Ki mit tud? országos döntőjébe, ám nem kerültek adásba. Nem sokkal később a beatzenekarokat már a diszkókorszak lemezlovasai váltották fel. Az 1948-as születésű Pipa 1968-ban csatlakozott az átalakult népszerű Nevadához, játszottak a Munkásotthonban, a Tiszti Klubban, a KISZ Házban, a Hódiköt Kultúrházban. 

Az 1970-es évek mostoha kö­­rülményeit a zenészek így-úgy próbálták átvészelni: az aránytalanul magas adóbefizetési kötelezettség miatt sokan inkább külföldön hakniztak. Közben a diszkó kiszorította az élő fellépéseket, a rock-blues műfajt a klubokból. A vásárhelyi Ifjúsági Ház akkori vezetője rongálásokra hivatkozva szüntette be a koncerteket, de inkább pártpolitikai okokból döntött. 

Törött tükrök csillogása 

„Ki ne emlékezne azokra a hétvégékre, amelyeken a tizenéves hosszú hajú fiatalok tömege tolongott az Ifjúsági Ház bejáratánál. Az ablakokon kiszűrődő beatzene betöltötte a környéket. A négy-öt évvel ezelőtti tizenévesek pedig arra is emlékezhetnek, hogy ezek az Ötórai Teák már csak szolid változatai voltak a régebbi nagy orgiáknak, amelyek nagyon is egységessé tették az Ifjúsági Házról való nem éppen pozitív véleményeket. 
Az Ifjúsági Ház akkori igazgatója a ház 1972-es felújítása után egyebek mellett úgy nyilatkozott: „intézményünknek feltétlenül javára válik az is, hogy hamarosan tanácsi jogkörbe kerülnek a most még társadalmi szervek jogkörébe tartozó intézmények, Vásárhelyen az Úttörőház és az Ifjúsági Ház. A tanácsi koordinációtól városi szinten is összehangoltabb programokat várunk. Az Ötórai Teák helyett DJ klubot indítunk, a zenei ízlés színvonalának emelése és kulturált szórakozási lehetőség biz­­tosítása érdekében. Továbbá, szeretnénk kialakítani az első szeszmentes szórakozó helyét” – írta a Magyar Hírlap 1972. februárjában. Szilágyi György igazgató szerint az Ötórai Tea csak tánc lehetőséget biztosított, a DJ klub ennél jóval több, a fiatalok zenei ízlését formálhatja. Remélte, hogy beválik ez a szórakozási forma...