Vizesblokkból fel a színpadra: Gömöri Krisztián a takarásban is felejthetetlen élményeket okozott

Igen korán eldöntötte Gömöri Krisztián, hogy a színészi pálya lesz az útja. Egy Miskolc melletti nagyközségben, Ongán született és járt általános iskolába, ahol Nyitnikék címmel színjátszócsoport működött. Az ott szerzett élmények hatására már nyolc­évesen tántoríthatatlan döntést hozott későbbi hivatását illetően. Édesanyja azonban kétkedve fogadta a sorsdöntő hírt, nyugalmának záloga fia biztos megélhetése volt, így közös megegyezéssel erősáramúberendezés-szerelőnek ment Krisztián gimnáziumba. Közben táncházakban, kórusokban és középiskolai színjátszókörben képezte magát. A felkészülés olyannyira jól sikerült, hogy az Országos Arany János Balladamondó Verseny fődíját és közönségdíját is elnyerte nagykamaszként. 

Újra és újra 

Ahogy fogalmazott, az országos siker után magabiztosan jelentkezett a Színművészeti Fő­­iskolára, ám az első rostán kiesett. Nem volt mit tenni, munkát kellett vállalnia, hogy a következő le­hetőségig el tudja tartani ma­­­gát. Dolgozott vasúti rakodómunkásként, kőművessegédként, pásztorként, karbantartóként, sőt kocsmárosként is. Nagyon szerettem barátkozni, ismerkedni az emberekkel, és kiváló karakterekkel hozott össze a sors. Sokat kamatoztattam ezekből az élményekből a színházban – mondta el lapunknak. Majd elérkezett a következő lehetőség, és újra beadta jelentkezését a színművészetire. Majd újra és újra és újra. Volt, hogy a második, több alkalommal a harmadik rostáig jutott. Összesen ki­­lencszer próbálkozott. Vidám alaptermészete miatt korántsem törték meg a visszautasítások, sőt igyekezett kreatív módon megoldani az újabb és újabb próbálkozásokat. Előfordult, hogy önéletrajz he­­lyett fénymá­solt tenyérle­nyomatát küldte be arra hivatkozván, hogy curriculum vitae-jét már úgyis betéve ismerik bírálói. Az is megtörtént, hogy a szokásos monológok helyett a tűzdelt pulykamell receptjét adta elő a bizottságnak. 

Feltaláltam magam – közölte vidáman a színművész, aki végül a Maszk Országos Színészegyesületen keresztül szerzett diplomát, az elmúlt években pedig hét diákot készített fel sikerrel a Színművészeti Egyetemre. Ez az én elégtételem – mondta. 

Miskolcról Szegedre 

A második próbálkozással párhuzamosan beadta a jelentkezését a Miskolci Nemzeti Színház színitanodájába is, ahol tárt ka­rokkal fogadták. Nagyon sokrétű volt a tananyag, ráadásul háttérmunkásként részt vettünk diákként a színházi produkciókban, így megtapasztaltam, mit csinál egy ügyelő, egy rendezőasszisztens, egy kellékes vagy éppen egy műszakis kolléga. Megtanultam tisztelni és becsülni azoknak a munkáját, akik a későbbiekben segítették a színpadi munkát – fejtette ki. 

Másodikos volt a tanodában, amikor több kedvelt tanára Szegedre szerződött. Nehéz döntés volt, de azt éreztem, el kell mennem Miskolcról. Szegeden egy ugyanolyan tanodát kezdtek csinálni a tanáraim, mint amilyenben magam is tanultam, így odavágytam. Marasztaltak, de elköszöntem a Miskolci Nemzeti Színháztól, bepakoltam két bőröndbe, és elindultam Szegedre, ahol azt gondoltam, örömmel várnak, de nem így történt – mesélte. Nem könnyen jutott be a Szegedi Nemzeti Színház épületébe. Éppen nem tartózkodott ott az a régi tanára, akitől lehetőséget remélt, így a művészbüfében ütötte el az időt. Szállásom nem volt, a beszélgetőtársak is elfogytak a büféből, így végül elmentem a mosdóba, magamra zártam az ajtót, áramtalanítottak, és ott aludtam. Nem volt más megoldásom – részletezte első élményét a szegedi teátrumban. 

Másnap azonban megérkezett a várva várt tanár, felvették a ta­­nodába, ám biztonsága kérész­életű volt. A tanoda ugyanis né­­hány hónap múlva bezárta kapuit. Próbáltak munkákkal segíteni. Beraktak különféle darabokba szöveges statisztának, illetve be kellett ugranom egy-egy szereplő helyére, például a Mágnás Miskába a brácsás szerepébe is. Szép keretet ad a történetnek, hogy most, 25 évvel később éppen Mágnás Miskát játszhattam, amit nagyon testhezállónak éreztem, hiszen én is faluról kerültem a nagyvárosba – mondta. 

Ezt követően segédszínész-­meghallgatást hirdetett a színház, amelynek eredményeképpen felvették a társulatba. 

Ekkor vették fel Borovics Tomit, Harsányi Attilát és Mátyássy Szabolcsot is. Azóta Boróval maradtunk ketten – közölte. 

Maugli és a vak fiú 

Segédszínészként egyre nagyobb szerepeket kapott, majd egy-két év után már teljes értékű színművészként jegyezték a szege­­di teátrum társulatában. Első főszerepét A dzsungel könyve musical Mauglijaként alakította 2003-ban. Emlékezetes volt számára az az évad, ugyanis mindkét főszerepe különleges kihívást tartogatott számára. 

Maugli szerepéhez három hét alatt tíz kilót kellett leadnom. Hajnalban és délutánonként is személyi edzőhöz jártam a próbák között. Jól néztem ki a bokszolók és ketrecharcosok között. Úgy meghajtott, mint Singer a varrógépet. A másik főszerep a Szabadon foglak vígjáték Larryje volt. Egy vak és egy siketnéma srác barátságáról szólt, én a vak fiút alakítottam. Mivel se a rokonságomban, se az ismeretségi körömben nem volt látássérült, ezért a vakok intézetéhez fordultam, ahol összehoztak egy korombeli, vak fiatalemberrel. Egy hónapon keresztül gyakorlatilag az árnyéka voltam, rengeteget beszélgettünk, figyeltem minden mozdulatát. Elhívtam a bemutatóra, előtte felhívtam a színpadra, ahol végigtapogathatott mindent. Azt mondta, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt, mert ő még soha nem „látott” színházat – mesélte. 

Mókamester takarásban 

A musicalek mellett az elmúlt 25 évben operettekben, drámákban, komédiákban és táncjátékokban is bizonyította tehetségét, saját bevallása szerint mindenevő. Kedvencei között említette, mikor Charlie Chaplin, a Csárdáskirálynő Bóni grófja, Tóték őrnagya vagy éppen Lúdas Matyi Döbrögijének bőrébe kellett bújnia. Mindig is úgy gondoltam, hogy több lábon kell állni, minél szélesebb skálán szerettem volna mozogni, amire a szegedi színházban kiváló le­­hetőségem nyílt. A színészi hi­vatást folyamatos fejlődésként fogom fel, nincs nyugvópont, ahol az ember megelégedhetne magával. Vannak adottságaink, amelyeket megfelelő szorgalommal folyamatosan fejleszteni kell – magyarázta. 

A lehengerlő alakításokkal kéz a kézben járt a csibészség is Gömöri Krisztiánnál, a kollégák ugratásának élharcosa volt. 

Egyszer nagyon kitoltam magammal. A Pinokkiót játszottuk, Borovics Tamással a róka-macska páros voltunk. Az egyik kollégának az előadásban egy maszkot kellett felvenni. Összekormoztam az álarcot, de visszafele sült el, mert amikor előadás közben levette, a feje teljesen fekete volt, és rájöttem, hogy magammal szúrtam ki, mert engem rázott a röhögés. Persze nem adtam fel, úgyhogy legközelebb már a jó mentolos, vietnámi balzsammal kentem be a maszkot – mesélte nevetve. Egy másik darabban vízzel töltött üvegekkel kellett volna zenélni a színpadon, ám Gömöri „leitta” az instrumentumok hangoltságát. 

A ceremóniamester 

Az évadzáró ülésen a népszerű színész jubileumát ünnepelték, éppen 25 éve erősíti ugyanis a szegedi társulatot. Ez idő alatt hat Dömötör-díjjal méltatták, kollégáitól megkapta a Makó Lajos-díjat, a várostól a Kölcsey-érmet, az egyetemtől az SZTE közönségdíját. 

Próbáltam mindig minél többet adni. Hol jókedvből, nevetésből és derűből, hol elgondolkodtató történetekből. Azt érzem, hogy ez oda-vissza működik, én is nagyon sokat kapok a nézőktől és a kollégáktól. A legnagyobb megtiszteltetés, hogy a szülőhelyemen megkaptam a díszpolgári címet, valamint hogy ér­­zem, hogy szeretnek Szegeden – mondta el lapunknak a színész, aki nyaranta, így ezekben a hónapokban is ceremóniamesterként tevékenykedik országszerte. 

Az egyik jó barátom hajdanán elszerette az akkori páromat. Sokáig nem beszéltem velük ez­után, de amikor kiderült, hogy komoly a dolog, és összeházasodnak, felajánlottam, hogy ceremóniamester leszek a lagzin. Így tettem túl magam a dolgon és állt helyre a barátságunk. Nagyon jó este kerekedett, és azóta is vállalok esküvőket nyaranta, nagyon élvezem. Operettslágerekkel, táncdalokkal is színesítem a lagzikat. Sokszor mondták is már, hogy „vőfély uram, magának színházban lenne a helye” – mondta nevetve. 

A jövő évadban az új bemutatók közül a Játék a kastélyban komédiában, az Egy csók és más semmi operettben, valamint a Rokonok színműben láthatja majd a szegedi közönség.