Tornyai János és az alföldi tájképfestészet

Az 1869-es születésű, hódmezővásárhelyi származású Tornyai János Lotz Károlynál és Székely Bertalannál tanult a képzőművészeti főiskola elődjén. Majd Párizsban találkozott a kor divatos, a fiatal művészektől tulajdonképpen elvárt tendenciáival, az aprólékos stílusú akadémikus hagyományokkal. Első emblematikus alkotása az 1902 és 1904 között készült Juss kompozíciója, amellyel rangos díjat kapott a fővárosban. Tornyai kimagasló, sokat elemzett művére sokáig a szegény emberekkel való azonosulás tipikus példájaként tekintettek. Holott a kép Tornyai életének egy drámájához köthető: a parasztházban ábrázolt rokonság az elhunyt apa öröksége fölött marakodott össze, s megelevenedik az ádáz küzdelem megannyi viharos érzelme. Számtalan fotóvázlatot készített az alkotáshoz Plohn József barátjával, majd azok alapján újabb és újabb képvariációkat készített. 

Az alföldi tájképfestészetet egy korábbi Kállai Ernő-ösztöndíj program támogatásával kutató Tóth Károly előadásában megemlítette Tornyai szakítását a konzervatív, vagy úgynevezett műcsarnoki festészeti stílussal. Miután 1907-ben a Puszta című képét visszautasították, eldöntötte, hogy onnantól a saját útját járja, témaként közvetlen környezetére koncentrál. 

Csoportos kiállítások helyett csakis egyénileg mutatkozott be közönsége előtt. Szándékát kortársainak írt levelei őrzik, amelyben egyéni, saját karakterű, máshoz nem hasonlítható stílus szükségességéről vall. Egyértelműen elhagyta a korábbi népi életképeket, a zömében műteremben festett sokalakos kompozíciókat. Úgy döntött, csak a természetben, a plein-air, a tiszta látvány után a helyszínen festi képeit. 

Tornyai neve mellett mindig feltűnik az egykori cselédlány, a festő későbbi társa és egyben múzsája, Kovács Mári neve. Tornyai mellett és annak árnyékában alkotott Mári, akit a húszas években megpróbálták beskatulyázni a népi őstehetség kategóriájába. Csak később kapta meg méltó helyét.