Helyi kultúra

2024.08.08. 11:49

Szabó Zoltán Ferenc: Mindent megteszünk, hogy a színház tovább működjön

Kovács Erika

Fotó: Majzik Attila / Illusztráció

A Békéscsabai Jókai Színház március végén jelezte a szentesi önkormányzatnak, hogy az állami támogatás csökkentése miatt nem tudják tovább üzemeltetni a szentesi Tóth József Színház és Vigadót.

Szabó Zoltán Ferenc
Szabó Zoltán Ferenc megköszönte a Békéscsabai Jókai Színház és Seregi Zoltán igazgató eddigi támogatását. Fotó: Majzik Attila / Illusztráció

Ezzel kapcsolatban a város polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc közleményt adott ki. Leszögezte, a színház működése továbbra is biztosított lesz. 

Az elmúlt három évben a Békéscsabai Jókai Színház üzemeltette a szentesi színházat, azonban az állami támogatás drasztikus csökkentése miatt nem tudják vállalni a feladatot. A támogatások körül már tavaly is voltak problémák, akkor az évad csúszásáról volt még csak szó.

Szentes elkötelezett amellett, hogy saját színházat működtessen. Az önállósodás következő szintjére lépünk, hogy együtt alakíthassuk tovább színházi jövőnket, és ezzel új lehetőségeket teremtsünk művészeink és közönségünk számára

 – fogalmazott közleményében Szabó Zoltán Ferenc. Hangsúlyozta, a város vezetése minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a színház zavartalanul és biztonságosan működjön tovább. 

Az átmeneti időszakban is számíthatnak a megszokott magas színvonalú előadásokra és programokra. Több színházzal és művésszel tartjuk a kapcsolatot, és hamarosan értesítjük önöket a további működésről. A bérletes évad kicsit késve, októberben kezdődik

 – szerepel a közleményben.

A polgármester megköszönte a Békéscsabai Jókai Színház és Seregi Zoltán igazgató eddigi támogatását.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában