A szövetségesek 80 éve szálltak partra Normandiában

Az invázió meglepte a németeket, holott számítottak rá, csak máshol. A Führer szilárd meggyőződése volt, hogy a szövetségesek a La Manche csatorna legkeskenyebb részén, Calais térségében fognak próbálkozni és így is készült (azaz nem készült) fel. Az angolszászok fontolgatták is ezt a lehetőséget, majd felmerült bennük az ötlet: hitessék el a németekkel azt, amit azok hinni akartak. A cél érdekében soha nem létezett hadcsoportot találtak ki, amelynek még fantomtáborokat is építettek Délkelet-Angliában, s ilyen információkat szivárogtattak a német kémeknek.

Az Overlord hadművelet terveinek kidolgozása a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette folyt, a tervezésben résztvevő tiszteket házi őrizetben tartották. (A közismert D Day elnevezésben a D az angol day, azaz nap szó rövidítése, amellyel hagyományosan egy pontosan nem ismert időpontban kezdődő hadművelet dátumát jelölik.) Az időjárási előrejelzések a legalkalmasabbnak a június 5-7. közti időszakot jelölték meg, s jóllehet a tenger viharos volt, Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők főparancsnoka június 5-én úgy döntött, hogy másnap végrehajtják a partraszállást. A tengerészeti hadműveletek parancsnoka Sir Bertram Ramsay admirális, a partraszálló erők parancsnoka Bernard Montgomery tábornok volt. A szövetségesek kezére játszott, hogy a német védelem parancsnoka, Erwin Rommel tábornok hazautazott ötvenedik születésnapját ünneplő feleségéhez, a Caen közelében összevont páncéloshadosztály parancsnoka pedig az éjjelt Párizsban, szeretőjénél töltötte.

 A „leghosszabb nap" valójában már 1944. június 5-én késő este megkezdődött: a BBC kódolt üzenetet sugárzott, utasítást adva a francia ellenállási mozgalom szabotázsakcióinak megkezdésére. Éjféltől a légierő 1200 gépe mintegy 5000 tonna bombát dobott le a Le Havre-tól Cherbourg-ig terjedő atlanti partvidékre, majd éjfél után két órakor több hullámban 23 ezer ejtőernyőst dobtak le, hogy hídfőállásokat teremtsenek, az első felszabadított franciaországi épület egy kávézó volt a benouville-i híd közelében.

Hajnali négy órakor a partraszállási körzetek elé ért a történelem legnagyobb flottája, 1213 hadihajó, 4216 csapatszállító, 736 ellátó hajó és 864 kereskedelmi hajó. A parti német állásokra nyitott zárótűz után, reggel fél hétkor megkezdődött a partra szállás az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword elnevezésű partszakaszokon, a nap végéig 132 ezer szövetséges katonát tettek a partra. Őket 12 ezer repülő fedezte, német részről mintegy 30 ezer katona és 500 repülőgép próbált ellenállni. A híres fotóriporter, a magyar Robert Capa az első hullámmal szállt partra, és több tekercset fotózott el a pergőtűzben, de a 106-ból csak 11 szemcsés képe maradt használható. Ma sem tudni, szándékosan "mozdította be" gépét, vagy a balul sikerült előhívás felelős az elmosódott fotókért, a világ számára mindenesetre „a csodálatos 11" jelenti a D-napot.

Az invázió hírére tanácstalanság lett úrrá a német főhadiszálláson. A szokása szerint késő délelőttig alvó Führer, aki előbb még Sztójay Döme magyar kormányfővel is tárgyalt, csak délután adta ki a parancsot, hogy az ellenséget még a hídfőállásban semmisítsék meg. Ahhoz viszont nem járult hozzá, hogy a páncélos tartalékot ide irányítsák, mert az igazi csapást máshol várta. A szövetségeseknek így június 6-án estére sikerült mintegy 80 kilométeres szakaszon öt hídfőállást létrehozniuk, ahol folyamatosan tették partra a katonákat és a felszerelést. A németek két koncentrált ellentámadása összeomlott, a szövetséges légierő napokon belül megszerezte a korlátlan légi fölényt a nyugati fronton.

Bár az első napra kitűzött célokat csak részben sikerült elérni: a stratégiai fontosságú Cabourg és Caen városát nem tudták elfoglalni, s a hídfők között sem volt kapcsolat, a veszteség az előzetesen becsült 40 ezer főnél jóval alacsonyabb, mintegy tízezer fő volt, közülük négyezernél többen szerepeltek a halottak listáján. A németek szívósan védekeztek, az áttörés csak július végén sikerült, a német vereség augusztus 15-én, Falaise elestével vált bizonyossá. A Wehrmacht hadosztályai ezután gyors, néha fejvesztett visszavonulásba kezdtek, Párizs augusztus 25-én szabadult fel. A normandiai harcok hevességéről lerombolt városok, a katonai áldozatok mellett 20-35 ezer polgári halott tanúskodik. A szemben álló mintegy hárommillió katona közül 110 ezer nyugszik az itteni katonai temetőkben, ebben az időszakban naponta többen haltak meg, mint az első világháború legvéresebb csatáiban.

Az egykori csatamezőkön az egykori ellenfelek már közösen emlékeznek, német kormányfőt először 2004-ben hívtak meg az ünnepségekre.