Paradontológus

1 órája

Új fogorvos van Szegváron, az 1-es körzetben

Heti két napon, kedden és szerdán rendel az új szegvári fogorvos.

Kovács Erika

Október elsejétől Torma Viktória parodontológus fogszakorvos látja el Szegváron az 1. számú fogorvosi körzet pácienseit. Kedden 8-tól 18 óráig, szerdán pedig 8-tól 13 óráig rendel. Bejelentkezni a 70/945-9907-es számon lehet. 

fogorvos, rendelés, Szegvár
Új fogorvos rendel Szegváron. Illusztráció: Shutterstock 

Torma Viktória 2020-ban végzett a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán majd 2023-ban parodontológiai szakvizsgát tett. Rezidens képzését a Szegedi Fogászati Klinikán töltötte, ahol a betegellátás mellett a hallgatók oktatásában is részt vett. 2020-tól Csólyospáloson körzeti fogorvosi rendelőben dolgozott, valamint a körzeti és klinikai munka mellett Gyulán is. Jelenleg Szentesen, Szegeden és Miskolcon gyógyítja a fogászati problémával küzdő betegeket. Legfőbb érdeklődési területe a fogágybetegség kezelése, emellett a fogmegtartó kezelésekre, valamint a foghiánnyal szenvedő páciensek implantátummal történő rehabilitációjára is nagy hangsúlyt fektet.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában