Megemlékezés

2 órája

A Fidesz-KDNP vásárhelyi szónoka szerint ’56-ból tanulnia kell az utókornak – galériával

Mit mondanának ’56 hősei arról, hogy van olyan miniszterelnöki székre vágyó politikus, aki azzal érzékenyíti a híveit, hogy milyen könnyű is lemondani hazánk önrendelkezési jogairól? – erről is beszélt Nagy Enikő Diána Hódmezővásárhelyen. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője hangsúlyozta, 1956 őszén a magyarok ezzel kapcsolatban világos döntést hoztak.

Kovács Erika

Családi történettel kezdte az ’56-os megemlékezését Nagy Enikő Diána önkormányzati képviselő a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi megemlékezésén, amit az örökmécsesnél tartottak meg. 

Fidesz-KDNP, Nagy Enikő Diána
Nagy Enikő Diána, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, Gregus Máté leszármazottja, családi történettel kezdte megemlékezését. Fotó: Kovács Erika 

Nem tudták mi az, hogy kulák

– 1952-ben a gorzsai tanyavilágban órákon át kereste egy kétségbeesett szülőpár a három éves kisfiát. A tanyától nem messze állt egy vályogvetőgödör. Rettegve fürkészték, nehogy meglássanak benne valamit… Az anyának hirtelen eszébe jutott, hogy Tücsök kutya sincs meg. Szólt a férjének, hogy fütyüljön a kutyának, biztos a gyerekkel van. A kutya ugatni kezdett, valóban a gyerekkel volt, és mindketten épek, egészségesek voltak. A gyermek és a kutyája nem tudták, mi az, hogy kulák, hogy az addig mindent jelentő otthonuk már másé lett. A szüleinek és a nagyszüleinek két napjuk volt, hogy kiköltözzenek a tanyából. A kisfiú semmit sem értett az egészből és elindult hazafelé – mondta Nagy Enikő Diána.

Eljött érte a fekete autó

A kisfiú Nagy Enikő Diána édesapja, akinek a nagymamája Székkutas alapítója, Gregus Máté lánya volt. Nagyapja pedig egy másik jelentős nagygazda fia, Takács Sándor. Az 1950-es évekre sem a Gregus, sem a Takács családnak nem maradt semmije. Mindenüket elvették, az utolsó tétel a tanya volt. A lovuk úgy maradt meg, hogy Nagy Enikő Diána dédapja azt találta ki, hogy térdből felköti a ló egyik lábát, hogy elzsibbadjon és sántítson. A sánta ló nem kellett az elvtársaknak. Dédapjáért, Takács Sándorért eljött a nagy fekete autó is. 24 óráig volt oda, de soha nem árulta el, hogy mit tettek vele, csak annyit mondott, hogy vasvillával nem lehet gépfegyverek ellen harcolni.

A Fidesz-KDNP szónoka szerint ma nem a múlt, hanem a figyelemelterelés a divat

– Iszonyú nehéz idők voltak azok. Anyai nagymamám 87 éves korában azt mondta, bárcsak ebben a korban lenne fiatal, mert most könnyebb az élet. Igaza volt. Minden nehézség ellenére a mai világ problémái eltörpülnek ahhoz képest, hogy nekik két-három alkalommal is újra kellett kezdeni az életüket – mondta az önkormányzati képviselő, aki arra kérte a jelenlévőket, beszéljenek a múltról a gyerekeknek, mert a sok áldozatnak csak úgy volt értelme, ha az utókor tanul belőle és nem fordul elő még egyszer.

– Manapság nem a múlt, hanem a figyelem elterelése a divat, amihez tökéletes eszköz a közösségi média. Sokan nem vesznek tudomást a közelünkben zajló háború ránk leselkedő veszélyeiről, vagy álproblémának nevezik a kultúracserével járó honfoglalást, ami lassan megfojtja Európát. Ma már arról beszél az, aki az ország miniszterelnöki székében óhajtja magát látni, hogy csak egy pici szuverenitástól, önállóságról kellene lemondani – ezzel érzékenyíti a híveit, hogy milyen könnyű lemondani hazánk önrendelkezési jogairól. Hódmezővásárhelyen a város vezetője egyértelműen kijelentette, hogy minden körülmények között támogatja ezt az embert. Ha léteznének csodák és itt teremnének ’56 hősei, a kommunizmus áldozatai, vajon mit mondanának ennek hallatára? Rajongva követnék az országunk önállóságát eladni szándékozókat? 1956 októberében a magyarok hoztak egy világos döntést, hogy a szabadságunkat, a függetlenségünket, a szuverenitásunkat nem adjuk! – emlékeztetett a szónok. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában