Uniós fejlesztés

3 órája

Esővíz-elvezető hálózat 200 millióból

Kétszázmillió forintot költöttek Királyhegyesen arra, hogy a falut mentesítsék a villámárvizek következményeitől. Az esővíz-elvezető hálózat korszerűsítése most fejeződött be – záportározó is épült a hálózathoz. Ez utóbbinak köszönhetően egy életveszélyes romtól is megszabadult a József Attila utca.

Szabó Imre

– Bár a falu viszonylag magas fekvésű, a klímaváltozás miatt egyre nagyobb a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, a villámárvíz veszélye – mondta Horváth Lajos polgármester a királyhegyesi esővíz-elvezető hálózat fejlesztésének lezárása kapcsán. Erre a település 200 millió forintos, önerőt nem igénylő uniós pályázati támogatást kapott, így ez volt a falu eddigi történetének második legnagyobb beruházása.

Királyhegyes, villámárvíz, védekezés, fejlesztés, eső, hálózat
Királyhegyes a villámárvíz ellen védekezik az esővíz-elvezető hálózat fejlesztésével. Fotó: Szabó Imre

Esővíz-elvezető csatornák két kilométeren

A fejlesztés során – a vízmegtartás szempontjait is figyelembe véve – földmedrű csatornákat építtek, illetve újítottak fel a Béke, a Kis, a Jókai, a József Attila és a Kossuth utcában. A kapubejárók és közútkeresztezések burkolt felületet kaptak, a tönkrement, beomlott átereszeket rendbe hozták. A kivitelező a Dél-Konstruktív Kft. volt, amely idén februárban vette át a munkaterületet az önkormányzattól. A projekt 105 ingatlant érintett, a megépült, felújított csatornák hossza 2114 méter. A munka a falu csatornarendszerének mintegy 40 százalékát érintette. A fennmaradó csatornák egy része jelenleg is jó állapotú, a többi rendbe tételéhez újabb pályázatra lesz szükség.

Megszabadultak a romháztól

A fejlesztés részeként Királyhegyes határában, a József Attila utcában egy 1700 négyzetméteres, önkormányzati tulajdonú területen 1200 köbméteres víztározót is kialakítottak, hogy a hirtelen esőzések során felszaporodó vízmennyiséget legyen hová elvezetni. Ennek helyén korábban egy düledező, beomlott tetejű romház áll, amelyet a beruházásnak köszönhetően lebontottak, tehát egyszerre két probléma oldódott meg. Mint korábban megírtuk, az ingatlan állaga miatt sokan aggódtak. Előfordult ugyanis, hogy az épületet hiába zárták le és jelölték meg a veszélyre figyelmeztető táblákkal, unatkozó fiatalok mégis ott bandáztak. A munkát éppen ezért ott kezdte a kivitelező.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában