Continental Futófesztivál

2024.09.01. 15:22

Több mint ezren futottak Szegeden – GALÉRIA

Ismét megrendezték Szegeden a jótékonysági Continental Futófesztivált, amelyen több mint ezer ember állt rajthoz. A szervezők egyszerre három távot kínáltak a sportos vendégeknek, gondolva a legkisebbektől kezdve a hobbifutókon át a vérbeli sportemberekig. A cég a bevételből a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt és a Reménysugár Alapítványt támogatja. Azt, hogy idén mennyi pénz jött össze, még nem tudni, de tavaly elérték az egymillió forintot.

Suki Zoltán

Idén is sokan segítettek a futásukkal. Fotó: Gémes Sándor

Sportolni és segíteni vágyókkal telt meg a szegedi Dugonics tér vasárnap délelőtt, ismét megrendezték ugyanis a jótékonysági Continental Futófesztivált.

futás előtt bemelegítettek a Continental Futófesztiválon
Fotó: Gémes Sándor

– A Reménysugár Alapítványnak, akik a daganatos gyerekek gyógyulásáért dolgoznak, illetve a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot támogatjuk a futófesztivál teljes bevételével ebben az évben is – mondta lapunknak a szegedi Continental igazgatója.

Három dolog miatt

Horváth Sándor elmondta azt is, hogy ez már a hatodik fesztivál volt. 

– Három összetevője van annak, hogy életre hívtuk a rendezvényt. Az egyik, hogy 1966 óta van Szegeden gumigyártás. Ráadásul 650 dolgozónk van, és ha beleszámoljuk a családtagokat is, akkor egy nagy közösség jön össze. És az volt az egyik célunk, hogy adjunk egy kicsit vissza a közösségnek, valamit adni szerettünk volna. A másik az volt, hogy szeretnénk a szegediek figyelmét felhívni a sportos és egészséges életmódra, a harmadik ok pedig az, hogy valóban segíteni szerettünk volna a rászorulóknak. Ezeknek a gondolatoknak a mentén jött létre a fesztivál – mondta az igazgató.

Ezren voltak

Megtudtuk azt is, hogy tavaly ezren futottak, és egymillió forint bevétel jött össze, amelyet megfeleztek a két támogatott szervezet között. Ennyi pénz minden bizonnyal idén is összejön, hiszen az első adatok szerint most több mint ezer ember indult el a Dugonics téri rajtvonaltól. Itt volt az idei fesztiválon a fitnesz világbajnok és nagykövet Kiss Virág és a legendás lemezlovas, Hamvai PG is. De a hírességek között ott volt Olasz Anna szegedi úszó és Nagy Péter súlyemelő is.

A szervezők egyszerre három távot kínáltak a sportos vendégeknek, gondolva a legkisebbektől kezdve a hobbifutókon át a vérbeli sportemberekig. A legkisebb, egy kilométeres családi távot úgy tervezték meg, hogy a gyerekek számára is teljesíthető legyen. A 3,3 kilométeres középtáv Szeged legszebb, ikonikus nevezetességei előtt vitte el a futókat, a 22 kilométeres félmaraton pedig azoknak szólt, akik már rutinos versenyzők.

Nem csak Szegedről

A hagyományokhoz hasonlóan most is egy közös bemelegítés után vágtak neki a távoknak a futás szerelmesei. A futók között pedig természetesen nem csak szegediek voltak, találkoztunk olyanokkal, akik Hódmezővásárhelyről jöttek át, csak azért, hogy részt vegyenek a futófesztiválon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában