Helyi közélet

2024.09.08. 16:07

Szentesi iskolák nevezését várja a Kurca Roadshow

Tábori Szilvia

Szentes, Kurca-part

Fotó: Karnok Csaba

Az általános és középiskolákat szeretné megszólítani a szentesi St. Jupát Egyesület Kurca Roadshow elnevezésű szabadidős programjával, amelynek védnöke a Hunor Coop Zrt. vezérigazgatója, Mészáros Zoltán. A szeptember 15-én tartandó egész napos aktív tömegrendezvény csapatai gyalogtúrán és evezésben mérkőzhetnek meg. 

A legnagyobb létszámmal résztvevő oktatási intézmények 150 ezer forint, a másodikok 100, a harmadik legtöbb diákkal, pedagógussal és szülővel érkező iskola pedig 50 ezer forint sportszer támogatást kap adományként a felajánlóktól. Két különdíjat is átadnak majd a zsűri döntése alapján. A Kurca vízitúra 3,1 kilométeres, a vízparti gyalogtúra pedig 2,7 kilométer hosszú. 

A Kurca Roadshow küldetése, hogy sportos időtöltésre buzdítsák az iskolás diákokat, oktatóikat, családjaikat, civil szervezeteket és helyi gazdasági társaságokat. Egy valódi közösségi megmozdulásnak szánják a sportrendezvényt azzal a céllal, hogy minél több aktív program kapcsolódjon a Kurcához. 

Szentesen működő oktatási intézmények nevezhetnek a versenyre. A részvételi szándékot szeptember 10-ig kell jelezni a [email protected] elektronikus levelezési címen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában