Kutyaszorító helyzet Alsóvároson

Köztudottan ősi ellentét feszül a kutyatartók és a kutyáktól tartók között. Egyes statisztikák szerint hazánkban mára csaknem hárommillióra nőtt a csaholó házi kedvencek száma. Zömüket már házban, lakásban tartják, így Szegeden is úton útfélen találkozhat az ember sétáltatott ebekkel. Noha a pórázhasználat és azzal együtt a tapintatos távolságtartás még sok eseten hagy kívánnivalót maga után, a kutyaürülék összeszedését illetően azonban vitathatatlanul nagyot fejlődött a kollektív gazdi-lelkiismeret az elmúlt években. Ritkán látni már olyan kutyatartót, aki hátrahagyná kedvence piszkát az utcán vagy a parkokban. No, de mi a helyzet a szükség másik formájával? 

Úgy tapasztaltam, hogy messze még a közmegegyezés arra vonatkozóan, hogy elfogadható-e, ha Buksi egy kocsikerék, egy házfal vagy éppen egy szépen gondozott virágoskert vonzásának engedve szándékozik könnyíteni magán. Szükség a jómodorral, ösztön a tulajdonvédelmi joggal szemben feszül egymásnak. A megosztó kérdésben Alsóváros egyik magánházának lakói felettébb kreatív módon fejezték ki állásfoglalásukat. 

A takaros ház oldalán nem a gazdik, hanem a négylábú kedvencek szemmagasságában rögzítették az ebek „kis dolgát” tiltó piktogramot, apellálván ezzel arra, hogy a jómodor és a szabálykövetési készség győzelmet arathat az állati ösztön felett. Egyúttal megmosolyogtató fricskát állítva a gazdiknak. Harmadrészt pedig szemléletes iskolapéldáját adva annak a kifejezésnek, hogy mit is jelent kutyaszorító helyzetbe kerülni.