Felavatták a Löw Lipót és Immánuel parkokat – GALÉRIA

Az Attila utca kőlyuk felőli végén alakítja ki a szegedi önkormányzat a Szegedi Zsidó Hitközség kezdeményezésére a jobb oldalon a Löw Lipót, a bal oldalon pedig a Löw Immánuel parkot. A jelen idő azért indokolt, mert noha a parkfelújítás első üteme lezajlott, legalább ugyanennyi munka várat még magára a második ütemben.

Ahogy Binszki József várospolitikai alpolgármester fogalmazott a csütörtöki átadó ünnepségen, a szakrális terület kialakítása zárult le most, amelynek költsége 68 millió forint volt, a megközelítőleg ugyanekkora összegbe kerülő második ütemben pihenőparkot is kialakítanak padokkal, sétányokkal, 15 új fát ültetnek és egy lakossági konyhakertet is létesítenek.

Mindkét parkban egy-egy emlékhelyet alakítottak ki Szeged két legendás főrabbijának, az emlékműveket Székó Gábor szobrászművész alkotta meg.  

Az avatóünnepségen Löw Lipót és fia, Löw Immánuel életútját és világhírű munkásságát Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke és Hidvégi Máté, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem címzetes egyetemi tanára összegezte. 

Grósz Andor úgy fogalmazott, hogy Löw Lipót és Immánuel munkássága, életműve messze túlmutatott a város határain, nagyban meghatározta a hazai neológ zsidóság életét. Löw Lipót érdemei között felidézte, hogy morvaországi születése ellenére elsőként kezdett rendszeresen magyar nyelven prédikálni, támogatta a zsidók részvételét az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban, bevezette a királyért és a hazáért mondott imák hagyományát. A szabadságharc bukását követően, 1850-től 25 éven keresztül haláláig töltötte be a szegedi főrabbi hivatalát. Szaktekintély volt alkalmazott teológiai kérdésekben, zsidó szertartásrendben és oktatásban. Ő adta ki az első magyar nyelvű, zsidó prédikáció-gyűjteményt.

Fia, Löw Immánuel 1878-ban vette át apja hivatalát. Grósz Andor elmondta, hogy már fiatalon világhírű tudós és vallási tekintély volt, több mint tíz nyelven beszélt. Aktív tagja volt Szeged társadalmi életének, alapító tagja volt a Dugonics Társaságnak. Kezdeményezte az Új Zsinagóga építését, befolyásolta annak ornamentikáját, és ő alakította ki díszkertjét szentföldi és magyarországi növények harmonikus kombinációjával. 12 éven keresztül ő képviselte a magyar neológ zsidóságot az Országgyűlésben, ahonnan a zsidótörvények következményeként távolították el. Kilencvenéves korában őt is gettóba kényszerítették, majd a deportáló vonatra. Egy budapesti kórházban vesztette életét.