Helyi közélet

2024.09.10. 16:30

Digitális jövő a makói Návayban

Elsősorban a pályaorientációt segíti az digitális közösségi alkotóműhely, amelyet a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum adott át kedden délelőtt a makói Návay-iskolához tartozó diákotthonban. A műhely tanórák megtartására is alkalmas, a későbbiekben pedig oda látogató általános iskolásokat is fogad majd.

Szabó Imre

– A pályaorientáció hatékony és élményszerű segítését, illetve a tehetséggondozást szolgálja – hangzott el annak a digitális közösségi alkotóműhelynek az átadásán, amelyet a Návay Lajos Technikumhoz tartozó kollégium első emeletén alakított ki a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC). A korszerű eszközökkel felszerelt termet Kincses Tímea főigazgató, Ambrus Norbert kancellár és a makói tagintézmény igazgatója, Papós András avatta fel.

A diákok a legkorszerűbb digitális technológiát is kipróbálhatják. Fotó: Szabó Imre
A diákok a legkorszerűbb digitális technológiát is kipróbálhatják. Fotó: Szabó Imre

Digitális és hagyományos eszközök

Az általános és középiskolás diákok a kreativitásukat tehetik itt próbára oktatóik vezetésével, gyakorolva egyúttal a projektalapú oktatást is. Szakkörök, nyári táborok helyszíneként szolgálhat, de a hetedikeseknek megtarthatnak itt néhány technikaórát is – és ez a lehetőség nem csak a tankerülethez tartozó diákok előtt nyílik meg. Persze előre egyeztetett időpontban, ami hamarosan a szakképzési centrum, illetve a makói technikum digitális felületein lesz megoldható. Ennek mikéntjéről az iskolákat külön is tájékoztatják majd.

Huszonkilenc millióba került

Megtudtuk, a termet összesen mintegy 29 millió forintból szerelték fel a legkorszerűbb digitális, illetve hagyományos eszközökkel. A terem felújítására, új bútorok beszerzésére 7 milliót fordítottak, de vásároltak többek között notebookokat, 3D nyomtatókat, lézervágó-gravírozó berendezéseket és az elektronikai oktatáshoz szükséges robotikai egységcsomagokat, alkatrészeket. A makói iskolában egyébként 15 szakmát oktatnak. Mindegyikhez megvannak a gyakorlati képzésben nélkülözhetetlen tanműhelyek, tanirodák, de itt a legmodernebb digitális eszközök használatához szükséges tudást is megszerezhetik, elmélyíthetik.

A makói a HSZC második ilyen műhelye; az elsőt 3 éve, a Cseresnyés kollégiumban létesítették, szerdán Szentesen a Zsoldos- és a Boros-technikumokban, októberben pedig a csongrádi Sághyban avatnak hasonlót.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában